Katonákat küld a magyar kormány Maliba

2021.10.26. 21:22

A magyar kormány 62 katonák küld Maliba – jelentette be Szijjártó Péter kedden Ruandában.

A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió és az Afrikai Unió külügyminisztereinek szólalt fel. Azt mondta, hogy az Európai Uniónak segítenie kell Afrikát a járványkezelésben, és abban, hogy javuljanak az életkörülmények.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra is, hogy a migráció kiváltó okait is kezelni szeretné a magyar kormány. 

Magyarország úgy döntött, hogy 62 katonával részt vesz a mali hadsereget támogató európai erők (Takuba) működésében a térségbeli biztonság megerősítése érdekében – közölte ezután a külügyminiszter.

A külügyminiszter már szeptemberben is beszélt annak lehetőségéről, hogy a kormán katonákat küldhet Maliba. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a délről érkező migrációs nyomás egyik kiváltó oka a szubszaharai térségben fennálló terrorveszély, ezért Magyarország készen áll fokozni a hozzájárulását a régió biztonságának megteremtéséhez.

Jelenleg 20 magyar szolgál az EU mali kiképző missziójában, de Magyarország kész további katonákat küldeni a mali hadsereget támogató európai erőkhöz (Takuba) is, négyszeresére növelve az ottani magyar kontingens létszámát. Ehhez a kormány hamarosan a parlament felhatalmazását fogja kérni

mondta akkor Szijjártó Péter.