Már az észak-koreai hadseregre is befolyása van Kim Dzsongun húgának
Kim Dzsongun észak-koreai vezető a közelmúltban felhatalmazta húgát, a Központi Bizottság igazgatóhelyettesét, Kim Jodzsongot, hogy tetszése szerint bármikor megvizsgálhatja az észak-koreai hadsereg logisztikai egységeit. Ez a sereg ellátását (élelmezés, ruházkodás, üzemanyag) ugyanúgy érinti, mint a laktanyák karbantartását.
Kim Jodzsong eddig elsősorban a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal való kapcsolattartást egyengette. Észak-Korea hivatalosan is részt vett a Dél-Koreában rendezett téli olimpiai játékokon, a delegációban részt vett Kim Jodzsong is, így ő volt az első Kim-dinasztiatag, aki átlépte a demarkációs vonalat az 1953-as fegyvernyugvás óta.
Kim Jodzsong találkozott Mun Dzsaeinnel, Dél-Korea elnökével is, és a játékokon Mike Pence korábbi amerikai alelnök társaságában foglalt helyet. Szintén 2018-ban bátyja követeként részt vett a Szingapúrban rendezett amerikai–észak-koreai csúcson, amelynek célja végső soron a félsziget atommentesítése volt, itt találkozott személyesen Donald Trumppal is.
Egyes elemzők szerint Kim Jodzsongnak van esélye rá, hogy idővel az ő kezében összpontosuljon a hatalom, hiszen a párt mellett már a hadseregre is van befolyása, a család több férfitagját háttérbe szorították, Kim Dzsongun gyermekei még kiskorúak. Azonban arra is felhívják a figyelmet a szakértők, hogy halványítja az esélyét neme és kora – írja a Portfolio.