Barbados elhagyta az angol királynőt

GettyImages-1353831150
2021.11.30. 07:21
Több mint 400 évvel azok után, hogy egy angol hajó kikötött, kapitánya pedig I. Jakab király nevében kisajátította a szigetet, II. Erzsébet királynőt „leváltják” az államfői tisztségéről. Barbados államformája november 30-tól a köztársaság.

A karibi sziget ugyan 1966-ban már elnyerte függetlenségét Nagy-Britanniától, mind a mai napig azonban a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet volt a címzetes államfő, ugyanúgy, mint más korábbi brit gyarmaton, például Jamaicában és Ausztráliában.

Kapcsolódó
Barbados elszakad a Brit Nemzetközösségtől

Barbados elszakad a Brit Nemzetközösségtől

A 72 éves Dame Sandra Mason lesz az első elnöke.

Barbadoson a királynőt Sandra Mason köztársasági elnök váltja fel, akinek szerepe jobbára jelképes az ország tényleges irányítója, Mia Mottley kormányfő mellett. Masont, a jelenlegi főkormányzót és a királynő Barbadosra kinevezett képviselőjét a barbadosi törvényhozás választotta meg.

A Buckingham-palota tiszteletben tartja Barbados döntését, de a tartós barátságot hangsúlyozó nyilvános nyilatkozatok mögött némi nyugtalanság fedezhető fel.

A walesi herceg a királynő képviselőjeként, de egyben a királynő utódjaként, a Nemzetközösség vezetőjeként is Barbadosra repült a hétfői ceremóniára, elvégre Barbados továbbra is a Nemzetközösség tagja marad.

Károly hercegnek – a protokoll szerint – nem kellett volna Barbadosra utaznia. Jelenléte azonban az egység üzenetét tolmácsolja, és azt igazolja, hogy Barbadost az uralkodói ház nem kezeli (le) félredobott partnerként. De nincs mit csűrni-csavarni, ez egy szakítás, egy alkotmányos szétválás – jegyezte meg a BBC.

Szakítás a gyarmati múlttal

Bridgetown azonban nem Londonnal szakít, hanem a leigázás korszakával.

A republikanizmus már egy ideje dübörög Barbadoson, bár erről a helyeik nem sokan tudnak.

„Itt volt az ideje, hogy teljes mértékben magunk mögött hagyjuk gyarmati múltunkat” – nyilatkozta a brit közszolgálati médiumnak adott terjedelmes interjújában a barbadosi kormányfő.

Mia Mottley szerint a köztársasággá válás az önbizalom erősödésének és az érvényesülésnek a lehetősége a sziget számára. A gyarmati örökség egyes aspektusainak lebontása nem „ellentétes vagy ellenséges”. Azt mondta: tiszteli a királynőt, de eljött az ideje egy újfajta kapcsolatnak az Egyesült Királysággal, amiben a két ország szoros partner marad.

Mottley kiemelte a Károly herceggel való személyes barátságát. A közelmúltban a glasgow-i klímacsúcson találkoztak, és akkor adta át a meghívást, amit a walesi herceg örömmel elfogadott.

„Hiszünk benne, és végtelen tiszteletet érzünk iránta” – mondta a barbadosi kormányfő. „Ő egy olyan ember, aki megelőzte a korát.”

Károly herceg a bókot a válási ceremónián mondott beszédében viszonozza. Nehéz azonban elképzelni, hogy nem érez némi szomorúságot, amint utoljára tisztelegnek a királynő zászlaja előtt.

A barbadosiakat nemigen érdekli a politikai változás

„Nem vagyok tisztában azzal, hogy ez engem, egy hétköznapi barbadosit hogyan érint” – mondta a 34 éves Dianne King, aki humánerőforrás-menedzserként dolgozik. „A felelős tisztségviselő a miniszterelnök, akkor mi az elnök szerepe?”

Ő volt az egyetlen, aki szóba állt az újságírókkal. Nem tudnak eleget ahhoz, hogy nyilatkozzanak – hárították a Reuters kérdéseit több mint tucatnyian, akiket a hírügynökség tudósítója arról faggatott, hogy mit várnak a köztársaság létrejöttétől.

Az államforma változása természetesen nem befolyásolja a szigetország kereskedelmét vagy gazdasági helyzetét. Barbados gazdaságának kulcsfontosságú elemét, az idegenforgalmat inkább a járvány okozta korlátozások nyomorítják.

A járvány következtében jelentkező ellátási zavarok pedig az árakat hajtották fel egy olyan országban, ahol a fogyasztási cikkek behozatalának magas költségei miatt a megélhetés mindig is drága volt.

„Azt hiszem, mindenki jobban aggódik a dollárja miatt” – mondta Laurie Callender, 43 éves informatikai szakember.

Az államfői szerep Barbadoson nagyrészt jelképes. A kormányépületekben eddig Erzsébet királynő bekeretezett portréi függtek. Az uralkodóról neveztek el egy kórházat is. A rendőrség, a postai dolgozók és a börtönőrök mindannyian koronás jelvényt viseltek az egyenruhájukon.

Ennek nagy része mostantól megváltozik.

(Borítókép: A barbadosi zászló lobog a parlament épületén 2021. november 17-én. Fotó: Joe Raedle / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10