Litvánia meghosszabbította a szükségállapotot a határán
A litván vezetés kedden bejelentette, hogy a migránsválság miatt január közepéig meghosszabbította az ország Belarusszal közös határa mentén elrendelt szükségállapotot.
Nyár óta több ezer, elsősorban a közel-keleti országokból érkezett bevándorló kelt át vagy próbált meg átkelni a fehérorosz határon, hogy az európai uniós tagállam Lettországba, Litvániába vagy Lengyelországba jusson. A nyugati országok azzal vádolják Belaruszt, hogy az Európai Unióba való könnyű bejutás ígéretével a határra csábítják a bevándorlókat, így váltva ki a migránsválságot. Minszk ezt tagadja.
A november 10-én bevezetett szükségállapot értelmében korlátozhatják a mozgást a határ térségében, megtilthatják a nyilvános gyülekezéseket, korlátozhatják az őrizetben tartott bevándorlók mobiltelefonhoz férését.
Lengyelország hasonló korlátozó intézkedéseket vezetett be a határán. Az Európai Unió a múlt héten újabb szankciókat rendelt el a migránsválság kapcsán, nevezetesen a Belavia állami légiközlekedési vállalat és tíz másik cég, valamint 17 tisztségviselő ellen.
Idén több mint 4200 bevándorló lépte át a fehérorosz határt, szemben a tavalyi nyolcvaneggyel. A határőrség szerint már 8900 ember határsértését akadályozták meg.