Az EU még mindig csak ott tart, hogy egységesen kellene fellépni a pandémia ellen

000 9UR26Y
2021.12.16. 15:57

Ez az Európai Tanács utolsó 2021-es konferenciája, három olyan európai ország akad, amelynek a politikai vezetője most debütál a nemzetközi porondon: Olaf Scholz német kancellár,  Karl Nehammer  osztrák kancellár és Magdalena Andersson svéd kormányfő is először vesz részt hasonló eseményen. 

Magdalena Andersson az első nő, akit a skandináv ország történetében miniszterelnöknek választottak meg (először 2021. november 24-én, ám megválasztását követően koalíciós válság miatt szinte azonnal le is mondott, majd november 29-én ismét megválasztották). Hollandiát Alexander De Croo belga miniszterelnök képviseli a kormányalakítás miatt igazoltan hiányzó holland kolléga, Mark Rutte helyett. Ehhez Hollandia sok szerencsét kívánt.

Az állam- és kormányfők egyelőre a koronavírus-járvány hatásairól szóló tárgyalást fejezték be. Az ez után kiadott közös nyilatkozat nagyrészt kimerül az együttműködés szükségének a hangsúlyozásában, de a korábban a szivárgó hírek szerint egyeztettek arról is, hogy szerepeljen-e a következtetéseikben, hogy az oltási igazolványokat csak korlátozott, néhány hónapos határidőre adják ki, hiszen a vakcinák hatása minden jel szerint idővel csökken. Gondolkodtak azon is – írta élő hírfolyamában a Politico  –, hogy valamiféle koherens, egységet sugalló fellépésre lenne szükség a pandémia ellen, de ebből csak az lett, hogy „objektív kritériumokhoz” kötnék, egy-egy EU-tagország milyen alapon korlátozza a beutazást. Ennek a koordinációja kezd szétesni, Olaszország nemrég döntött úgy, hogy minden utazótól negatív Covid–19-tesztet kér.

A másik fő témában, hogy teljes mellszélességgel ki kel állni Ukrajna mellett és erőt demonstrálni Oroszországgal szemben,  többé-kevésbé mindegyik állam-kormányfő egyetért. Olaf Scholz a csúcstalálkozóra érkeztében azt ígérte, mindent megtesznek, hogy megvédjék Ukrajna határait, a határok sérthetetlensége ugyanis Európában a béke alapját jelenti. Sanna Marin finn miniszterelnök asszony a részéről úgy fogalmazott, el kell kerülni, hogy súlyosbodjon a konfliktus, Gitanas Nausėda litván elnök pedig megkockáztatta, hogy minden valószínűség szerint 30 éve ez a legveszélyesebb helyzet, amelybe a régió került, a konfliktus pedig nem csak Ukrajnáról, hanem a Baltikumról és a NATO egész keleti szárnyáról is szól.   

A vége ettől még messze van, és ami a politikán kívüli menüt illeti, az állam és kormányfők kagylót,  gyömbérmártásos bárányfilét desszertnek pedig karamellizált almát kapnak vacsorára. Nem rázzák a rongyot túlságosan, a fehér bor Stina Vugava 2018 lesz, amelynek palackja mindössze 14 euróba kerül, igaz, a vörös kissé drágább, Château la Dominique St Emilion Grand Cru Classe 1998, ebből egy flaskányit 35 euróért adnak a boltokban.

(Borítókép: Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek egynapos brüsszeli csúcstalálkozója 2021. december 16-án. Fotó: Geert VANDEN WIJNGAAERT / POOL / AFP)

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

1 órája

  • Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Az egyházfő állapota továbbra is instabil.

március 1., 14:21

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Elmondása szerint nem volt ilyen terv.

3 órája

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38