Miért számít Németország kakukktojásnak a fegyverbizniszben?

Ahogy arról már korábban írtunk, a nemzetközi fegyverkereskedelem mértéke a hidegháború éveit idézi vissza. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet adatai szerint 2016–2020 között a világ vezető fegyverexportőrei továbbra is az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Németország és Kína voltak. Míg Oroszország és Kína exportjai valamelyest csökkentek, addig a három nyugati ország esetében növekedtek. E növekedés Franciaországnál 44, Németországnál 21, az Egyesült Államoknál pedig 15 százalék volt. Első ránézésre talán semmi különös nincsen ezekben az adatokban, azonban egy ország kakukktojásnak mondható: nevezetesen Németország.

Melyek a dilemmák a német hadiiparban?

A fegyverexport kevés országban annyira vitatott, mint Németországban. A téma lényegében a nyugatnémet hadiipar hatvanas évekbeli létrejötte óta megosztja a politikai pártokat és a közvéleményt. A szövetségi kormányok alapvetően szigorított fegyverexport-politika mellett kötelezik el magukat, vagyis kinyilvánítják, hogy a hadiipari cégek számára támadófegyverek kivitelét csak a NATO és európai uniós tagállamokba engedélyezik, viszont ezeken kívül eső, úgynevezett harmadik országokba legfeljebb kivételes esetekben, figyelembe véve a célországok emberi jogi és biztonsági helyzetét.

Míg ez azonban például Franciaországban (ahol a hadiipar a nemzeti érdekérvényesítés és a nagyhatalmiság alapvető eleme) nem képezi vita tárgyát, addig Németországban, melyet a mai napig kísérti 20. századi terhes történelmi múltja, látványos botrányokba és széles körű társadalmi elutasítottságba ütközik. A Bundeswehr Hadtörténeti és Társadalomtudományi Központjának 2021. márciusi felmérése szerint a fegyverexportok a leginkább elutasítottak a külpolitikai eszköztárban, még a Bundeswehr harctéri bevetése is nagyobb támogatást élvez.

A fegyverexportok gyakran okoznak nemcsak parlamenti, hanem koalíciós vitákat is

Míg az ipari érdekeket és a biztonságpolitikai szempontokat előtérbe helyező CDU/CSU „szükséges rossznak” tartja a harmadik országokba irányuló fegyverexportokat, addig a szociáldemokraták, de különösen a Zöldek és szélsőbaloldali Die Linke pártiak határozottan elítélik. Merkel most leköszönt utolsó koalíciós kormányán belül is nézeteltérés alakult ki a Szaúd-Arábiával szembeni fegyverexport-tilalom kapcsán, melyet Dzsamál Hasogdzsi újságíró 2016-os brutális meggyilkolása miatt vezettek be.

Míg az SPD elfogadhatatlannak tartotta, hogy Németország egy diktatúrát támogasson fegyvereladásokkal, és ezért az embargó meghosszabbítását követelte, addig Annegret Kramp-Karrenbauer kritizálta a szociáldemokratákat, amiért semmibe veszik a védelmi ipari munkavállalók érdekeit. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a német gazdaságon belül nem mondható jelentősnek a védelmi ipar: a bruttó hazai terméknek kevesebb mint egy százalékát adja, és megközelítőleg hatvan-hetvenezer munkavállalót foglalkoztat közvetlenül. Igaz, regionálisan erősen koncentrált, különösen Bajorországban (körülbelül tizenhatezer foglalkoztatott), valamint a gazdaságilag elmaradottabb Brémában és Schleswig-Holsteinban (több mint hatezer foglalkoztatott).

Márpedig a német fegyverek felvásárlói egyre inkább a harmadik országok. Míg például az 1990-es évek közepén a fegyverexportok 98 százaléka irányult a NATO és az Európai Unió tagállamaiba, addig ez az arány 2014-re már 39,5 százalékra csökkent. A harmadik országokon belül különösen a közel-keleti és észak-afrikai országok, elsősorban Egyiptom, Algéria, Szaúd-Arábia, Algéria és az Egyesült Arab Emírségek vásárolnak szívesen német, illetve közös európai gyártású fegyvereket, mint például Eurofighter vadászgépeket, járőrhajókat, önjáró lövegeket és páncélos járműveket.

A 2017 és 2021 ősze közötti időszakban a tíz legfontosabb célország között szerepelt 2 milliárd euróval Algéria, 1,9 milliárd euróval Egyiptom és 723 millió euróval Katar is. Egyiptom és az emírségek ráadásul jelenleg is aktív részesei a Szaúd-Arábia vezette koalíciónak, amely 2015 óta visel hadat a jemeni síita húszi lázadók ellen. A jemeni konfliktus márpedig napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája, melyben kétségtelen, hogy az amerikai, orosz, brit és francia gyártmányok mellett német fegyvereket, fegyverrendszereket is használnak. Korábban kiemelt ügyfele volt a német vállalatoknak Törökország is, amely a 2018-as észak-szíriai hadjáratában Leopard 2-es harckocsikat vetett be a kurdok ellen, ami miatt a kormány szintén embargót vezetett be végül. A Bonni Nemzetközi Konverziós Központ felmérése szerint ötvenöt német fegyverexport-célországban rendkívül rossz az emberi jogi helyzet, harmincháromban pedig belső, fegyveres konfliktus zajlott.

A német fegyverexportok megváltozott felvevőpiacának legfőbb oka, hogy míg a védelmi ipar eladásai szinte évről évre rekordokat döntenek (2015-ben 7,95, majd 2019-ben 8 milliárd euróval) még a pandémia ellenére is, addig az európai haderők továbbra sem vásárolnak annyi német fegyvert, hogy a védelmi ipari kapacitásokat hosszú távon fenn lehessen tartani, ezért a vállalatok – nyomást helyezve a szövetségi kormányokra – kénytelenek aktív fegyverkezést folytató harmadik országoknak exportálni.

További problémát jelent, hogy a német védelmi kiadások 2021-re elérték a GDP 1,5 százalékát (53 milliárd euró), az előző kormány pénzügyi tervezése viszont 2025-re 45,6 milliárd euróra történő csökkenéssel számolt. Amennyiben az Olaf Scholz vezette új kormány tartja magát e tervhez, a Bundeswehrre szánt források kiapadhatnak, így a védelmi ipar is más vásárlók után fog nézni. 

A védelmi ipar helyzetének konszolidálására lehetséges megoldásként merülnek fel a közös európai védelmi együttműködések (a PESCO vagy a német–francia–spanyol fejlesztésű, új generációs légi harci rendszer), amelyekkel egyrészt csökkenteni lehetne a hadiiparra nehezedő nyomást, másrészt elkerülhetők lennének a fegyverexport-politikát érő vádak. A német vállalatok számára szintén kedvező fejlemény, hogy több, haderő-modernizációt folytató kelet-közép-európai ország (például Szlovákia és Csehország) is érdekelt német fegyverek vásárlásában. Nem véletlen, hogy a védelmi minisztérium 2021-es fegyverzeti jelentése és Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója is 

Magyarország ráadásul az utolsó Merkel-kormány alatt a német fegyverek elsődleges felvásárlója volt 2,66 milliárd euróval, megelőzve még a német fegyverek kivitelének hagyományos célországát, az Egyesült Államokat is. Ezen együttműködések előmozdításával a német védelmi ipar know-how átadásával hozzájárulhat az európai védelmi ipari bázis megerősítéséhez, viszont kétségkívül önmagukban nem elegendők a probléma megoldásához.

Az európai védelmi ipari együttműködések jövője több szempontból is bizonytalan, nem utolsósorban az egységes európai fegyverexport-szabályozások hiánya miatt. A német kormányok által időnként gyakorolt normaalapú fegyverexport-politika ugyanis az európai partnerekkel közösen gyártott fegyverrendszereket is érinti, melyek exportjához szükséges a részes felek hozzájárulása. Így például a Szaúd-Arábia elleni embargó kapcsán Németországot súlyos kritikák érték francia, olasz és brit részről, amiért 48 darab Eurofighter vadászgép eladását blokkolta.

Anne-Marie Descôtes francia nagykövet 2019-es cikkében keményen kritizálta Németországot, amiért az morális és belpolitikai kérdésként kezeli a fegyverexportokat. A diplomata szerint a németek hiába próbálják azt a látszatot kelteni, hogy szigorú fegyverexport-politikát folytatnak, valójában kiszámíthatatlan magatartásukkal veszélybe sodorják az európai védelmi ipari együttműködéseket. A német, francia és spanyol közös fejlesztésű hatodik generációs vadászgép és légi harci rendszer (Future Combat Air System) jövőjét szintén kockáztatják a fegyverexportokról, nukleáris fegyverekről és műveleti képességekről vallott eltérő német és francia álláspontok. A védelmi ipar iránti ellentmondásos magatartás végső soron Németország nemzetközi tekintélyét és megbízhatóságát is kétségbe vonja.

Armin Papperger szerint a pacifista Zöldek kormányba kerülése nem okozhat gondot a védelmi iparnak, tekintve, hogy ők is elkötelezettek a NATO iránt. A karakán fellépésű zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock miatt viszont, aki határozottan elítélte a kétes harmadik országokba irányuló fegyverkivitelt, esélyes, hogy további belföldi és nemzetközi viták várhatók a fegyverexportok miatt, amik nem fognak kedvezni a hadiiparnak.

Tavaly és idén már valamelyest csökkent a fegyverkivitel, illetve ezekhez kapcsolódóan a harmadik országok részesedése is, azonban kérdéses, hogy e tendencia meddig fog kitartani, és az új kormány mennyire váltja valóra pacifista elveit. Az ellentmondások már a szövetségi választások előtt jelentkeztek: a Zöldek társelnöke, Robert Habeck (jelenlegi alkancellár, gazdasági és klímaügyi miniszter) kelet-ukrajnai látogatásakor botrányt okozott kijelentésével, miszerint fegyvereket kellene szállítani Ukrajnának, Baerbock viszont ezt határozottan elutasította, és hangsúlyozta a Zöldek pacifizmusát.

Végezetül az új kormánnyal kapcsolatban két dologra mindenképpen fel kell hívni a figyelmet. Az a német gazdasági miniszter, akit a sajtóban „fegyverminiszternek” hívtak, Sigmar Gabriel szociáldemokrata, és az a korábbi külügyminiszter pedig, aki hozzájárult a Bundeswehr első harci bevetéséhez, éppen zöldpárti politikus, Joschka Fischer volt.

A szerző, Speck Gyula tanársegéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékén

(Borítókép: Német katonák 2021. december 14.-én Brandenburgban. Fotó: Kay Nietfeld / picture alliance / Getty Images)