Egy brit televízió tévedésből azt közölte, hogy meghalt Ferenc pápa

GettyImages-619459418
2021.12.26. 12:06

Zavarba ejtő nyelvbotlással adott hírt Ferenc pápa karácsonyi beszédéről a legrégebbi brit kereskedelmi televízió, az ITV műsorvezetője, Kylie Pentelow, aki élő adásban tévedésből azt sejtette, hogy meghalt Ferenc pápa. 

[A katolikus egyházfő] azt mondta, az oltást elérhetővé kell tenni azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Haláláról bejelentést tettek... ó, bocsánat!

– hangzott a kísérőszöveg, a közvetítés pedig itt meg is szakadt, a Ferenc pápa beszédéről készült képekről az ITV villámgyorsan visszakapcsolt a stúdióba a láthatóan kisebbfajta sokkot átélő műsorvezetőre.  

Kylie Pentelow közlésével ellentétben a 85 éves

Ferenc pápa jól van,

ami az egészségi állapotát illeti, úgy tudni, isiász gyötri, júliusban bélfali sérv miatt műtötték, de szeptember 12-én gond nélkül eljött Budapestre megtartani az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét. 

Kylie Pentelow nyelvbotlását menetrendszerűen felkapta az internet, a gúnyolódók mellett azonban sokan megértőek voltak vele.

Valaki AZONNAL nyomjon a kezébe egy italt. Mindannyian hibázunk

írta a BBC-s Scott Bryan a Twitteren.

(Borítókép: Ferenc pápa 2016. október 31-én. Fotó: Michael Campanella / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport