A Bulli Bai névre keresztelt alkalmazás a Microsoft ingyenes applikációfejlesztő felületén, a Githubon készült, és mostanra eltávolították az internetről. Tavaly nyáron Sulli deals néven készült hasonló applikáció.
A bulli és a sulli egyaránt lekicsinylő kifejezés a muszlim nőkre.
A Bulli Bai „eladási” adatbázisába január elsején bekerült egy újságírónő is, aki a tavalyi hasonló akciót leleplezte. Több mint 100 muszlim nő képe került fel az adatbázisba, természetesen az engedélyük nélkül. Köztük volt a delhi felsőbíróság egyik bírájának felesége, egy eltűnt diák 65 éves édesanyja, és a Nobel-békedíjas pakisztáni Malala Juszufzai is.
Kuratulain Rehbar újságírónő, az egyik áldozat úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentő és megalázó élmény volt a saját képét látni az alkalmazáson, amitől összeszorult a gyomra, és kirázta a hideg. Úgy véli, hogy az app egyetlen célja muszlim nők megalázása volt. Iszmat Ara újságírónő, aki szintén az áldozatok között van, feljelentést tett a rendőrségen. Egy mumbai ügyvédnő már tavaly nyáron feljelentést tett a Sulli deals miatt. Ő mindkét adatbázisba bekerült, de azt mondja, a Twitter, a Github és a tárhelyszolgáltató sem ad ki adatokat, még a rendőrségnek sem, csak bírói végzés alapján. Az Al-Dzsazíra megkeresésére sem a delhi, sem a mumbai rendőrség nem reagált.
Iszmat Ara szerint nem véletlen, hogy az elkövetők olyan nőket szemeltek ki, akik felemelik a hangjukat a vallási, ez esetben muszlim kisebbséghez tartozók jogaiért.
Világos, hogy ez összeesküvés ezeknek a nőknek az elhallgattatására, mert szembe merünk menni a hindu jobboldal gyűlöletkeltésével az interneten
– fogalmazott az újságíró.
(via MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.