Túl sok gabonát adtak el az ukránok, nem lesz miből kenyeret sütni
Január 6-ig közel 33,2 millió tonna szemes terményt adott el külföldre az ukrán kormány, ami 6,8 millió tonnával meghaladja az előző évi mennyiséget. Az agrárminisztérium adatai szerint ennek a mennyiségnek a többsége étkezési búza volt, amiből 16,1 millió tonnát, az idei év első öt napján pedig több mint 700 ezer tonnát adtak el külföldre.
A nyereség valószínűleg jelentős volt, azonban
a túlzott eladás miatt hiánycikk lett a jó minőségű kenyérgabona.
2021 végéig mindössze 800 000 tonna jutott a belső piacra, ami nem éri el az ország szükségletét. Ez a helyzet pedig azért fordulhatott elő, mert a Magyarországgal szomszédos országban nincs hatóság, amely ellenőrizné és szabályozná a gabona exportját. Jelentős mennyiséget, 25,3 millió tonna búzát úgy adtak el, hogy senki nem ellenőrizte, mennyi ebből az étkezési és mennyi az állati takarmánynak való.
Ukrajnában az adatok alapján jelenleg nincs miből kenyeret sütni, illetve szükségmegoldásként csak harmadosztályú, állati takarmánynak való búzából készülhet a pékáruk alapanyaga.
(via KárpátHír)