Moszkvába megy Orbán Viktor február elsején
Február elsején Moszkvába megy Orbán Viktor tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
A tárcavezető szerint az egyeztetések alkalmával elsősorban Paks 2 és az ahhoz kapcsolódó építési munkálatok lesznek a fókuszban. Mint közölte, azt szeretnék, hogy a két új reaktor még az évtized végére megkezdje működését, hozzátéve: ezzel és a folyamatban lévő napelemes beruházásokkal Magyarország önellátóvá válhat az áramszolgáltatás terén. Tárgyalni szeretnének továbbá a Magyarországra szállítandó gázmennyiség növeléséről is az energiaválság tükrében.

Paks 2 mellett várhatóan egyeztetnek majd a Szputnyik V koronavírus elleni védőoltás esetleges, Magyarországon történő gyártásáról is. A hazai vakcinagyár működését ősszel tervezik beindítani, s azt szeretnék, ha ez a gyár bekapcsolódna az orosz vakcina gyártásába.
A tárgyalásokat a lehető leghamarabb szeretnénk lezárni. Őszre pedig a Szputnyik gyártóhelye szeretnénk lenni, mert úgy látjuk, hogy a jövőben nagy piaca lesz a vakcináknak. A Szputnyik nagyon jól teljesített Magyarországon. Csaknem egymillió embert oltottak be a Szputnyikkal, és nagyon jó tapasztalataink vannak vele
– idézte Szijjártó Pétert a TASZSZ.
A megbeszélésen várhatóan szó esik majd egy esetleges közös űrkutatási projektről is, az évtized közepén a kormány magyar űrhajóst szeretne küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, Oroszországgal való együttműködés keretében.
Az orosz hírügynökség felidézte, hogy Orbán Viktor a tavalyi utolsó Kormányinfón jelentette be, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyinnal február elején. Legutóbb 2019-ben találkoztak, akkor az orosz elnök járt Budapesten.
Orbán Viktor: 9,5 millió adag vakcinát rendelünk az omikron-variáns ellen
Az év utolsó Kormányinfója.
(via TASZSZ)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
március 1., 15:55
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24