Több mint négyszázzal repesztett a német sztrádán a milliárdos
Vizsgálatot indított a német rendőrség hétfőn Radim Passer cseh milliárdos ügyében, aki 417 kilométeres óránkénti csúcssebességgel száguldott egy német autópályán, és bravúrjáról videót is feltett a YouTube-csatornájára.
Mivel Németországban nincs általános sebességkorlátozás az autópályákon, az 58 éves ingatlanmágnást nem vádolják gyorshajtással. A vizsgálat „feltételezett utcai autóverseny” címén indult ellene. Az eljárás megindítását a magdeburgi rendőrség jelentette be.
Radim Passer, akinek vagyonát százmilliárd forintra becslik, 2021 júliusában feszegette Bugatti Chiron sportkocsija teljesítményének határait az A2-es autópályán, Berlin és Hannover között egy olyan szakaszon, ahol nincs érvényben sebességkorlátozás.
A milliárdos hangsúlyozta, hogy a két hete közzétett felvétel az autópálya egy tíz kilométeres egyenes, háromsávos szakaszán, jó látási viszonyok mellett készült, és száguldásakor is a biztonság élvezett prioritást.
Több német autógyár, köztük a BMW, az Audi és a Mercedes–Benz már 1987-ben vállalta, hogy önszántából 250-ben korlátozza autói sebességének felső határát. A 16 hengeres és 1500 lóerős sportkocsit, amellyel a cseh milliomos száguldott, 2016-ban dobták piacra, miután a Volkswagen megvásárolta az olasz luxusmárkát.
A DPA tudósítása szerint Csehországban azt firtatják az eset után, hogy Passer felelőtlen dicsekvése a szupergyors autóval mennyiben fér össze keresztény hitével. Az üzletember fia 1998-as halála után fordult a valláshoz, Maranatha néven őskeresztény ihletésű saját vallási szervezetet is létrehozott.
Az eset után környezetvédők ismét felszólították a szövetségi kormányt, hogy vezessen be sebességkorlátozást az autópályákon biztonsági és klímavédelmi okokból is – számolt be az MTI.