Valamilyen szürreális formában, de visszatért az élet Afganisztánban

Okumenikus Segelyszervezet 20211228 112931
2022.01.29. 11:42
Ha egy szóval kellene összefoglalni: szürreális. Így jellemezte az Indexnek Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet afganisztáni programjának vezetője az ország helyzetét a tálib hatalomátvétel óta. Tavaly nyáron az események hatására ugyan felfüggesztették humanitárius tevékenységüket, de az egyre súlyosbodó válsághelyzet miatt újraindították programjaikat a háború, természeti katasztrófák és gazdasági összeomlás tépázta Afganisztánban. Tapasztalatairól kérdeztük a szervezet munkatársát.

Hogyan élték meg a tálib hatalomátvételt és azt, hogy fel kellett függeszteniük a tevékenységüket az országban?

Nagyon nehezen. Az egy intenzív időszak volt, mert egyszerre kellett dolgoznunk a tevékenységünk felfüggesztésén, valamint több munkatársunk kimenekítését is meg kellett szerveznünk. De ami igazán nehézséget okozott számunkra, az a bizonytalanság volt. Nem tudtuk, hogy tudjuk-e egyáltalán folytatni majd a húsz éve megkezdett munkánkat. A ’90-es években ugyanis egy nagyon kemény rendszer uralkodott, amelyről sok szörnyűséget hallottunk az itt élőktől. Kizavarták például a gyerekeket az iskolákból, és egy focipályára terelték őket, ahol nyilvános kivégzések zajlottak. Nem lehetett tudni, hogy a tálibokkal ismét ez tér-e vissza az országba.

Mik a tapasztalatok most?

A mai napig sok a bizonytalanság, nehezen lehet megítélni, hogy mi fog történni. Nem túlzás azt mondani, hogy ami jelenleg Afganisztánban zajlik, a világ egyik legnagyobb humanitárius válsága. Az éhezés szélén vannak az emberek, a bankok gyakorlatilag nem működnek. Nekünk is nagyon nehéz megszervezni a munkát emiatt. A jelenlegi vezetés felismerte, hogy ha itt az emberek hónapokon át éhezni fognak, az az új kormány hatalmát is gyengíti, ezért támogatják azt a humanitárius tevékenységet, amelyet például mi is végzünk. A biztonsági helyzet ugyan jelentősen javult a nyárhoz képest, de könnyen elképzelhető, hogy az éhezés miatt akár újabb fegyveres összecsapások legyenek az országban.

Ráadásul a különböző bűnözői csoportok is elszaporodtak. Sokszor nem lehet tudni, hogy egy ellenőrző pontot például kik kontrollálnak. Kollégámmal, Giuliano Stochino-Weiss-szal észak felől érkeztünk az országba, az Afganisztánt Üzbegisztánnal összekötő Barátság hídon keresztül. A híd felénél húzódik a határ, ahol 16-17 éves tálibok a legmodernebb, több ezer dolláros amerikai fegyverekkel vártak ránk. De útközben is több ellenőrző pont van, ahol kötelező megállni, különben utánad lőhetnek. Mivel az új kormány fegyveresei nem mindig hordanak egyenruhát, nem lehet tudni, hogy a tálib kormány erőibe futsz éppen bele, vagy bűnözőkbe, akik kirabolnak, elrabolnak, elviszik az autódat. Régebben azért egyértelmű volt, hogy kik a rendfenntartók, ma ezt nehéz megítélni. Nagyon óvatosnak kell lenni. De ha az ember tálibokkal találkozik, akkor is résen kell lenni, mert területenként változnak a helyi szabályok. Erről mindig igyekszünk informálódni a helyi kollégáktól.

A női munkatársakkal történő találkozásról is kérdeztük kollégáinkat, hogy biztos rendben van-e ez így. Azt mondták, hogy biztos, ez nem probléma. A vidéki térségekben gondot okoz, ha valaki nő, és nem visel burkát. Zenét tényleg nem szabad hallgatni, ha valakinél szól a kocsijában, arra rászólnak, hogy kapcsolja le. Olyat is hallottunk, hogy valakit kivégeztek azért, mert galambokat tenyésztett a háza tetején. Először csak figyelmeztették, de másodszor már megölték miatta. Korábban Mazar-i-Sarifban nagyon nagy volt az élet este tízkor is az utcákon. Most alig-alig látni autókat, embereket sötétedés után a városban, a boltokat bezárják.

Tüntetések előfordulnak, sőt még nők által szervezett megmozdulások is vannak, bár ezekkel szemben a legtöbb esetben keményen fellépnek. Volt olyan demonstráció is, ahol egy helyi tálib vezető ellen tüntettek, a tömegben pedig tálibok is voltak. Tehát nagyon vegyes a kép. Ha egy szóval kellene összefoglalni, akkor azt tudnám mondani, hogy szürreális.

Mi lett az elmúlt húsz évben elért eredményeikkel, a munkájukkal?

Azt gondolom, hogy a hatalomátvétel miatt a mi munkánk is nehezebb lett, ennek ellenére maradandó volt. Alapvetően két tevékenységet végzünk Afganisztánban: humanitárius segélyezést végzünk, valamint fejlesztési programokat valósítunk meg. Előbbi fókuszában az éhezés elleni küzdelem áll. Élelmiszereket, valamint jövedelmet biztosítunk a rászorulóknak a Világélelmezési Program támogatásával. A kedvezményezettek kiválasztása és támogatása egy speciális rendszer keretében történik. A családi szintű rászorultságfelmérések után a kedvezményezettek biometrikus azonosítást követően szereznek jogosultságot a hat hónapon keresztül tartó támogatásra, hogy tényleg azokhoz jusson el a segítség, akiknek szükségük van rá. Több mint 200 afganisztáni munkatárs vesz részt csak a szükségletek felmérésében. A programjainkon keresztül így 250 ezer embernek nyújtunk azonnali és kézzelfogható segítséget. Ami a hosszabb távú fejlesztést illeti: mezőgazdasági és vidékfejlesztési programjaink is vannak. Most például egy 500 hektárt öntöző, napelemes szivattyúrendszert építünk. A képzési programjainkon pedig nemcsak halat adunk az embereknek, hanem megtanítjuk őket halászni is. Korábban építettünk iskolákat, kollégiumot, minivízerőműveket, egészségügyi központokat, kormányzati épületeket. Ezek a legtöbb esetben a mai napig üzemelnek, nem rombolták le őket.

Kivel tudnak most tárgyalni a projektekről? Milyen az együttműködés a tálib kormánnyal?

A munkánk miatt igyekszünk megfelelő kapcsolatot ápolni a tálib vezetéssel. A programjainkat üdvözlik, mert számukra is fontos, hogy a lakosság éhezését enyhítsük, és később fejlesztési programokat hajtsunk végre. Egyfajta történelmi pillanatként éltük meg, amikor az egyik tartomány kormányzóságán első külföldiként tárgyaltunk több mint három órán át az új vezetéssel. Azok a szervezetek azonban, amelyek nem kizárólag humanitárius segítségnyújtással foglalkoznak, hanem jogvédő vagy demokráciafejlesztő szervezetek, be vannak tiltva. A velünk folytatott tárgyalásokon egyfajta feszültséget, ugyanakkor érdeklődést is éreztünk. Ez abból fakad szerintem, hogy korábban nemritkán ezek az emberek ugrásra kész harcosok voltak, nem éppen három egyetemet végzett vezetők, most mégis az ő kezükben van a hatalom.

A segélyszervezetek a Gazdasági Minisztérium alá tartoznak, ők felügyelik a munkánkat, tőlük kell engedélyt kérnünk a programjainkra. Ott találkoztunk olyan régi hivatalvezetőkkel, akikkel már korábban is kapcsolatban voltunk. Nyilván alacsonyabb szintre helyezték őket, de még mindig ott ülnek. Erre is csak azt tudom mondani, hogy szürreális élmény így találkozni velük.

Hogyan tudja valaki segíteni az önök munkáját Magyarországról?

Ebben a helyzetben most minden támogatás számít és segíthet abban, hogy mérsékeljük az éhezést és a kilátástalanság miatt útnak indulók számát. Munkánkat a www.segelyszervezet.hu oldalunkon célzottan lehet támogatni. Csak néhány kattintás, de a segítség most ételt, életet jelenthet. 

(Borítókép: Ökumenikus Segélyszervezet)