![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Félnek az ukrán határvidéken élők
Bakhmutban, Ukrajna egyik városában a 34 éves Mikhalio Kulishov, aki az elmúlt néhány évben a turizmusban dolgozott, főleg arra specializálódik, hogy régi gazdasági helyszíneket mutat be a látogatóknak. Az Al Jazeera riportja szerint a férfinak elege van az ukrán–orosz konfliktusból és az azzal járó, a határ közelében élő ukránok által elszenvedett kellemetlenségekből.
Korábban, hét évvel ezelőtt már át kellett élnem, hogy kénytelen voltam elhagyni az otthonomat az akkori civil konfliktusok miatt, és ha a jövőben újabb töltényhüvelyek hullanak a házam közelébe, készen állok ismét megtenni ezt a lépést. Korábban Horlivkában éltem, körülbelül negyven kilométerre innen, és a mai napig kötődést érzek szülővárosomhoz.
Mikhalio sosem számított arra, hogy Bakhmutba költözése végleges. Az elmúlt hetekben Oroszország több mint százezer katonát vezényelt az ukrán határhoz, ezért a közelben élők folyamatos félelemben és készültségben élnek egy esetleges invázió miatt.
Ha balhé lesz, az biztosan ebben a régióban fog történni, mert érzem ugyanazokat a baljós jeleket, mint hét évvel ezelőtt. A katonai erőviszonyokat méregetik és fitogtatják a felek.
Ukrajna keleti határvidékén az emberek jó része pánikban él. Nem tudhatják biztosan előre, hogy a két ország közti feszültség fokozódik-e még, és ha igen, mikor éri el otthonukat a lehetséges harc és veszélyezteti önmaguk és családjuk épségét.