Rémisztően sok hívás érkezik a bántalmazott gyermekek segélyhívó vonalára

2022.02.17. 10:11
Egy hónap alatt 19 ezren keresték fel a 119-es számot Romániában – ebből 4 ezer bizonyult kivizsgálást igénylő, valós veszélyt jelző segélykérésnek – azóta, hogy a nemrég alakult családügyi minisztérium elindította telefonos szolgáltatását.

Az Index korábban beszámolt róla, hogy napjaink egyik, ha nem a legfontosabb társadalmi problémája a gyermekek elleni erőszak, ami Magyarországon is jelen van, sőt a napvilágra került esetek alapján a gyerekek elsősorban a családban, saját szüleiktől, közeli hozzátartozóiktól szenvedik el a szexuális erőszakot. 

A romániai segélyhívón 

a leggyakoribb bejelentés bántalmazás, elhanyagolás, kizsákmányolás vagy más jellegű erőszakos cselekedet miatt érkezett. Emellett sokan azért telefonálnak, mert a szülő vagy a gondviselő részeg, esetleg koldulásra kényszeríti a gyermeket.

A 119-es számon a megyei gyermekvédelmi igazgatóságok szociális munkásai állnak a segélykérők rendelkezésére, akiket előzetesen felkészítettek a hívások fogadására. 

A Különleges Távközlési Szolgálat a frissen alakult családügyi minisztérium kezdeményezése, amit a volt bukaresti polgármester, Gabriela Firea irányít. A tárcavezető elmondta, hogy már felmerült a szolgáltatás bővítése a külföldön élő román állampolgárok számára. Ennek hátterében egy dániai eset áll, melyben bebörtönöztek egy román házaspárt öthetes csecsemőjük bántalmazása miatt, és a családügyi minisztérium közbenjárt a család érdekében, ezenfelül több hasonló esetről tájékoztatták a szaktárcát.

(Főtér)

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon. 

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.