Éppen 90 éve, hogy a japánok államot alapítottak Kínában

Az új bábállam vezetése

A japán bábállam megalapításával felmerült a kérdés, hogy kit lenne érdemes Mandzsukuo vezetésére felkérni. Így kapóra jött az akkor már japán felségterületen tartózkodó, elmenekült utolsó kínai császár, akiről itt írtunk.

Az államfője tehát Pu Ji lett, Kína elűzött császára. 1932-ben azonban a japánok kikiáltották a köztársaságot,  ezért ideiglenesen 

A japánok katonai fölényüket kihasználva egészen a Nagy falig nyomultak előre, Pekingbe azonban nem vonultak be. Helyette egy semleges, demilitarizált övezetet hoztak létre Mandzsukuo és Kína többi része között.

[...] sok ember számára magától értetődően az ország feje volt, mandzsu császár, az Ég Fia. [...] Mandzsukuo kilenc tartományi székhelyének egyike. Ha egy helybéli gyermek egy japánnal találkozott, főhajtással kellett, hogy üdvözölje, és utat kellett, hogy engedjen neki, még akkor is, ha a japán volt a fiatalabb. A japán gyerekek meg gyakran megállították a helybélieket, és ok nélkül megverték őket. A tanulóknak, akárhol találkoztak is, szertartásosan kellett üdvözölniük tanítóikat.”

Az excsászárnak egyébként egyetlen célja volt: visszakerülni a trónra. Mindegy volt neki, miként, ezért arra hagyatkozott, amit a japánok tettek. Jogilag Pu Ji nem foglalhatta volna el a japán bábállam trónját, viszont Japán a Népszövetségből való kilépésével törölte az addig hatályos szabályokat, így 

Így maradt ez egészen Mandzsukuo 1945-ös bukásáig.

Ugyanakkor Pu Ji tervei, hogy restaurálná, visszahozná az egykori Csing-dinasztiát, nem sikerült, hiszen az uralkodó nem Kína örökös császára lett, hanem egy japánok által elfoglalt tartomány frissen kinevezett császára, ami tehát jogilag 

1945. augusztus 9-én a Szovjetunió hadat üzent Japánnak, ezt követően pedig megkezdte Mandzsukuo megszállást. Pu Ji bízott benne, hogy Japánba menekülhet (remélve, hogy az amerikaiak kedvesen bánnának vele). 1945-ben  azonban szovjet fogságba esett. 1950-ben ugyan visszavitték hazájába, Kínába, ott viszont háborús bűnösként elítélte a Kínai Népköztársaság, és csak 1959-ben, amnesztiával szabadult.  Végül 1967-ben hunyt el.

Japán után

Japán szintén belépett a második világháborúba (1939–1945), az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína ellenében. Eleinte háborús sikerek sorát tudhatta magának a japán hadsereg, azonban nem tartott sokáig a lelkesedés, 1942-től egymás után jöttek a vereségek. Mandzsukuóban is  gyakran váltogatták egymást a hadseregek.

...új hadsereg vonult be a városba, néhány hónap alatt immár a negyedik [...] tiszta uniformist viseltek, csillogtatták új amerikai fegyvereiket. Ez volt a Kuomintang (kínai nacionalista párt). Az emberek tapsolva és éljenezve tódultak ki a házakból a szűk, sáros utcákra. [...] Ezekről a katonákról már el lehet hinni, hogy megverték a japán hadsereget”

– ekképpen fogadták a japánokat leverő új hadsereget.

A Kuomintang viszont szemben állt a szovjetek támogatta Kínai Kommunista Párttal, ezért elkezdődött a polgárháború időszaka, amely egészen 1949-ig tartott. A Vörös Hadsereg „ideiglenesen” bevonult Mandzsúriába, amelyet idővel a Kínai Kommunista Pártra hagyott volna. De sokkal tovább maradtak a megjelölt időszaknál. A szovjet csapatok pedig teljesen kifosztották térséget. A Kínai Kommunista Párt tiltakozott, azonban 

Mintegy fél évvel később a szovjet katonák kivonultak. Ezt követően Harry Truman amerikai elnök támogatásával George C. Marshall, az Egyesült Államok külügyminisztere látogatást tett a felszabadított Mandzsúriába. Fegyverszünetre késztették a Kuomintangot, de addigra Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt elnöke már hadsereget szervezett, és újabb támadást indított a Kuomintang ellen. Mandzsúriában állandósultak az összecsapások és egy idő után 

A háborús időszak, a pártok egymás közötti versengése, az ideológia térnyerése és a gazdasági hibákból fakadó élelmiszerhiány, valamint az általános szükségletek iránti kereslet egyre inkább nőtt, míg végül 1949-ben Mao vezetésével kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.

(via ntf.hu)

(Borítókép: Pu Ji kínai császár 1932-ben. Fotó: Bettmann / Getty Images)