- Külföld
- egyesült államok
- elefántcsontpart
- afrika
- isis
- franciaország
- mali
- kiképzés
- katonaság
- terrorizmus
Elindult a terrorellenes kiképző program az afrikai országokban
A Flinta (Flintlock) fedőnevű programban nyugat-afrikai országok több mint négyszáz katonája vesz részt, miközben a térségben iszlamisták kiterjedt területeket tartanak ellenőrzésük alatt, a régióban elszaporodtak a puccsok és puccskísérletek, a francia hadsereg pedig kezdi kivonni erőit.
A nyugat-afrikai térségből mindössze Guinea, illetve az iszlamista erőszakhullám által leginkább gyötört Mali és Burkina Faso katonái nem vesznek részt a kiképzésen. Az említett három országban 2020 óta junták vették át a hatalmat. Az idei év kiképzési programjának középpontjában a különböző hadseregek tevékenységének összehangolása áll a közös ellenséggel, a szélsőségesekkel szemben.
A Flinta főként az információ megosztására összpontosít. Ha nem tudunk kommunikálni, akkor nem tudunk együttműködni
– hangsúlyozta Jamie Sands admirális, az Egyesült Államok Afrikai Különleges Műveleti Parancsnokságának vezetője a megnyitási ceremónián.
A Szaharától délre található Száhel-övezet kiterjedt térségeit ellenőrzik az Iszlám Állam dzsihadista, vagy al-Kaida nemzetközi terrorhálózatoknak hűséget fogadott iszlamisták. Az erőszakhullámban 2015 óta ezrek vesztették életüket és több mint kétmillióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból – írja az MTI.
Franciaország katonái 2013 óta állomásoznak a térségben, a terrorszervezetek ellen indított Barkhane hadművelet keretében, amelyhez – a francia erők vezetése alatt – más európai országok katonái is csatlakoztak. Párizs csütörtökön jelentette be, hogy európai szövetségeseivel együtt befejezi katonai műveleteit Maliban, négy-hat hónapon belül kivonja katonáit az afrikai országból, és a terrorellenes missziójának fókuszpontját Maliból Nigerbe helyezi át. Diplomaták attól tartanak, hogy a 2400 fős francia kontingens kivonásával az iszlamista erőszak epicentrumának számító Maliból az egész térség biztonsági helyzete felborulhat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
22 perce
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája