Emir Kusturica lett az orosz hadsereg színházának főigazgatója
A híres szerb filmrendezőt, Emir Kusturicát az orosz hadügyminiszter, Szergej Sojgu kereste fel személyesen, hogy kifejezze, mennyire nagyra értékeli a munkásságát, és ezzel együtt nyomatékosította, hogy a filmrendező milyen sokat tett már az orosz kultúra hagyományainak megőrzéséért, illetve fejlesztéséért.
A körülrajongást Sojgu egy régóta fennálló baráti kapcsolatnak nevezte, ami, ha jobban belegondolunk, még nem is hazugság, hiszen Kusturica lelkes támogatója Putyinnak, ráadásul egyszer nyíltan is támogatta a putyini Oroszország Ukrajna elleni háborúját, azzal magyarázva, hogy „Oroszországnak meg kell védenie az Ukrajnában élő oroszokat”. Erre rá két évvel pedig a filmrendező megkapta a Barátságrendet.
Így e jó viszony is lehet az oka annak, hogy az orosz hadügyminiszter felkérte a rendezőt, hogy legyen az Orosz Hadsereg Központi Akadémia Színházának főigazgatója.
Emir Kusturica nagy megtiszteltetésnek vette a felkérést, és igent mondott az igazgatói posztra.
Abban a világban, amiben az értékek nagyon gyorsan változnak, én megpróbálok a klasszikus értékekhez ragaszkodni
– fejtette ki álláspontját, majd ezután elkezdte kifejteni kreatív ötleteit Sojgunak:
szeretné majd színpadra állítani az „Élet mint csoda” és a „Repülnek a darvak” című filmjeit is.