Miért olvad az amerikai demokraták népszerűsége?

A képesség, amelyet Donald Trump a 2016-os elnökválasztáson megvillantott, abban áll, hogy a politikusoknak képeseknek kell lenniük megérezni, mi az, amit a társadalom többsége hallani akar, majd fel kell erre építeni egy üzenetet és gondoskodni kell róla, hogy azt minden szavazó jól az agyába vésse – kezdi az amerikai Demokrata Párt gyengeségét elemző cikkét Eward Luce, a Financial Times Amerika-szakértő publicistája. Ez az üzenet 2016-ban az volt, hogy ki fogja purgálni a pöffeszkedő washingtoni elitet, és ha indul 2024-ben, akkor vélhetően az lesz, hogy ellopták tőle a 2020-as választást.

A kulcsa annak, amit Trump ösztönösen csinál, és amit a demokraták láthatóan nem képesek megérteni az, hogy

és nem nélkülözi a demagógiát. Ez éppen ellenkezője a „mikrotargeting” elvének, azaz a társadalmi csoportok külön-külön megcélzásának, amit a párt tanácsadói végeláthatatlanul mantráznak. Ironikus, hogy miközben a demokraták a nép pártján állóknak tartják magukat, nem egyben látják a népet, hanem sok kicsi csoportban.

Joe Biden elnök problémáinak egy része a brit üzleti lap cikkírója szerint éppen abból származik, hogy a demokraták számos skatulyába tuszkolják be az embereket. Például külvárosi nők, színes bőrűek, kékgalléros (szakmunkás) fehérek, latin eredetűek, szexuális kisebbségek, férfi felsőfokú végzettségűek. Az amerikaiakban sokkal több közös van, mint amire ez a kategorizálás utal. Elvileg ha a sok szeletet összeadjuk, az kiadja a társadalom többségét, ám ez a felfogás megfeledkezik arról, hogy egyben hangsúlyozza a különbségeiket is.

A darabokra szedett terv

Látszólag az elnök „build back better”, azaz „építsük jobban újjá” terve csupa népszerű dolgot kínál az embereknek. Olcsóbb gyógyszereket, fizetett szabadságot, jobb gyermektámogatásokat és a gazdagok nagyobb adóztatását. Amikor azonban a kongresszusi demokraták a kezükbe vették az erről szóló törvényt, szétszedték a saját érdekeik szerint. És amikor mindenkinek saját prioritása van, akkor senki, így az elnök sem tudja érvényesíteni a sajátját.

Az eredmény az lett, hogy a kezdeményezéseket felvizezték vagy kidobták a kukába, és végül a legjobban élők járnak jól, akik még további adókedvezményeket kapnak. Az FT publicistája szerint ennek is az az oka, hogy a demokratáknak nincs általános képük az amerikai emberekről. A párt számos csoport olyan összetétele, amely együtt kevesebb, mint a részeinek az összege. Ennek aztán az az eredője, hogy a legjobban szervezett érdekcsoport, a sokat adózó jómódú liberálisok tudják a leginkább érvényesíteni az akaratukat.

Kirekesztő gesztus

Ha a választókat demográfiai és egyéb jellemzőik alapján egyfajta szavazóautomatáknak tekintjük, akik ezekből fakadó érdekeik alapján szavaznak – azaz nem egy nagyobb közösségnek, amelyet azonos társadalmi-gazdasági jelenségek aggasztanak, vagy állampolgároknak, akik közösségükre reflektálnak a szavazatukkal –, akkor nagyon könnyű egyes csoportokat megcímkézni. Például a jómódúakat morálisan romlottnak tekinteni.

Andrew Yang, korábbi demokrata elnökjelölt úgy vélekedett erről a gondolkodásmódról, hogy az amerikaiaknak elegük van belőle, hiába ragaszkodnak hozzá a bölcs tanácsadók. Az utca embere átlát ezen, és úgy véli, hogy baromság. A tanácsadók azonban rövid távon biztosan nem látják ezt be, mivel – ahogy Upton Sinclair író fogalmazott –, ha valakinek attól függ a jövedelme, hogy ne vegyen tudomást valamiről, akkor nem fog róla tudomást venni.

Így aztán a demokraták a társadalmi csoportokat külön-külön megcélzó, s ezért ködös üzenettel mennek majd neki a 2022-es őszi időközi választásoknak, amit jó eséllyel elveszítenek. A republikánusok győzelmével a kongresszus az ellenzék kezébe kerülhet, ami béna kacsává fogja tenni a demokrata elnököt. Akár tetszik, akár nem, lenne mit tanulniuk Donald Trumptól.

(Borítókép:  Donald Trump amerikai elnök beszél a floridai Orlandóban tartott választási nagygyűlésén 2019. június 18-án.  Fotó:  Cristobal Herrera / MTI / EPA)