Megszökött a szüleitől, és több ezer kilométerre jutott otthonától egy kilencéves kisfiú

2022.03.05. 20:19
Egy brazil gyermek az Amazonasnál él családjával, de úgy döntött, kiruccan a tengerhez, és majdnem eljutott a São Paulo államban élő rokonaihoz.

Emanuel Marques de Oliveira szülei február 26-án jelentették be a rendőrségen kisfiuk eltűnését – tájékoztat róla a Paraméter.

Reggel 5 óra 30 perckor ébredtem, bementem a szobájába, akkor még ott aludt az ágyában. Kimentem a szobájából, és böngésztem kicsit a telefonomon, majd 7 óra 30 perckor mentem be újra a kisfiamhoz, csakhogy akkor már nem találtam őt otthon. Pánikba estem

– idézte fel a történteket az anyuka, akit később a hatóságok értesítettek róla, hogy a gyermeket Brazília másik felén találták meg. Később kiderült, hogy Emanuel nemcsak megszökött, hanem feljutott egy repülőre is, és csaknem 2700 kilométerre került az otthonától.

A gyermeket Guarulhosban, São Paulóban találták meg, ahová az ország északi részéről, Amazonas állam fővárosából sikerült elrepülnie. A rendőrség szerint Emanuel teljesen egyedül vitte véghez a tervét, miután az interneten rákeresett, hogyan lehet észrevétlenül feljutni a repülőre. Emellett arról is beszámoltak, hogy a családban nincs erőszakra utaló jel, a fiú csak meg akarta látogatni a tengerparton élő rokonait.