Magyar felirattal kell ellátni a magyar vonatkozású emlékműveket Romániában
A jogszabályt 277-en támogatták 9 tartózkodás mellett a 329 tagú képviselőház jelen lévő képviselői közül, ellenszavazat nem volt. Tavaly szeptemberben a szenátus is elfogadta, így már csak az államelnök aláírására várnak, hogy érvénybe léphessen az új törvényjavaslat.
A magyar emlékművek feliratozására vonatkozó törvénymódosítást Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője terjesztette be, aki az RMDSZ hírlevele szerint elmondta, ezzel megteremtették azt a lehetőséget, hogy
a magyar vonatkozású emlékműveknek nemcsak a többségükben magyarok által lakott településeken, hanem a szórványban is, ahol a magyarok számaránya nem éri el a 20 százalékot, magyar nyelvű feliratuk is legyen.
A megszavazott törvénymódosítás arra is lehetőséget nyújt majd, hogy amennyiben nem műemlékről van szó, mindezt helyi szinten intézzék – adta hírül az MTI.
Szabó Ödön hozzátette, hogy két fő szempontot vettek főleg figyelembe. Először is csökkenteni akarták a bürokráciát a köztéri alkotások engedélyeztetése terén, másodszor pedig biztosítani akarták az emlékművek magyar feliratát minden településen, ahol azok a magyar közösséghez kötődnek.