A Zágrábban lezuhant drónon robbanóanyag is lehetett

K EPA20220311055
2022.03.12. 21:36
A horvát sajtó szombaton jelentette, hogy megtalálták a Zágrábban lezuhant TU–141-es robotrepülő feketedobozát. A hatóságok ezenkívül azt is kiderítették, hogy a gépen robbanóanyag lehetett. Mindeközben Andrej Plenković kormányfő arról beszélt, hogy Magyarország is felelősséggel tartozik az eset miatt, és azt mondta: a repülő akár Budapesten vagy a Paksi Atomerőműnél is lezuhanhatott volna.

A horvát Index szerint Vlado Kovačević ezredes, a horvát katonai rendőrség vezetője megerősítette, hogy a roncsok között szombat délután megtalálták a feketedobozt, amely részleges sérüléseket szenvedett a becsapódás után. Hozzátette:

Néhány roncsdarab azt valószínűsíti, hogy a repülőgépen egy robbanószerkezet is volt.

Vlado Kovačević szerint a sérülések ellenére a feketedobozból újabb információkat tudhatnak meg a robotrepülőgép útjáról, azt viszont egyelőre nem tudták megállapítani, hogy kié lehetett a jármű, vagy mi lehetett a célja.

A feketedoboz vizsgálata után több adattal rendelkezünk, most csak feltételezéseket tudnánk közölni. Ma még csak azt tudjuk megállapítani, hogy a repülőgépen egy robbanószerkezet is volt, ezt néhány roncsdarab bizonyítja

– mondta az ezredes, hozzátéve, ha a járművet felderítőcéllal küldték volna ki, akkor nem lett volna indokolt, hogy robbanószer is legyen rajta.

Vlado Kovačević azt is elmondta, hogy a dobozt a horvát hadsereg repülési szakértői és tudósok vizsgálják meg, és azt sem zárta ki, hogy ebbe a vizsgálatba más országokat is bevonnak. 

Az ezredes azt is közölte, hogy a diákkollégiumot – amely közelében a robotrepülő lezuhant – részben ki kellett üríteni. 

Az épület déli részét kiürítettük, és egy ideig üres is marad

 – mondta.

A horvát védelmi minisztérium tisztviselője szerinte nem volt robbanóanyag

Szombaton késő este a horvát védelmi minisztérium egyik tisztviselője cáfolta a katonai rendőrség ezredesének a kijelentését, miszerint robbanóanyag is volt a gépen. Ivica Grebenar a horvát RTL-nek azt mondta: 

Ha lett volna robbanóanyag a gépen, akkor az felrobbant volna a becsapódáskor. 

„Ez egy felderítőgép, nem tudjuk, hogy végrehajtottak-e változtatásokat rajta, de alapvetően a felderítés a célja. Lehet, hogy így történt, és elhelyeztek rajta robbanószereket”, ebben az esetben viszont annak a becsapódáskor lángra kellett volna kapnia – mondta Grebenar. 

Hozzátette: a roncsok vizsgálata még zajlik, mivel arra törekszenek, hogy mindent a lehető legalaposabban átvizsgáljanak. Ezen kívül arról is beszélt, hogy nagyjából meghatározták a gép útvonalát, és úgy vélik, hogy Ukrajnából érkezett, de akárki is küldte a gépet, nem fogja bevallani. 

Ukrajnában most nincs idő arra hogy az emberek alaposan átgondolják a döntéseiket ebben a helyzetben. Háborúban állnak

– mondta az RTL-nek nyilatkozva a tisztviselő. 

A horvát miniszterelnök szerint Magyarország is felelős

Szombaton Andrej Plenković horvát miniszterelnök is ellátogatott az incidens helyszínére (amikor a baleset történt, akkor a kormányfő a versailles-i uniós csúcson volt). „Franciaországban, egy találkozó közepén értesültem az incidensről, minden nagyon gyorsan történt” – mondta a Jutarnji List szerint Plenković a szombati látogatása utáni sajtótájékoztatón, majd azzal folytatta: biztos abban, hogy a gépet Ukrajnából indították, de azt még nem tudják, hogy ki tette ezt. 

Azt mondhatjuk, hogy nagyon szerencsések voltunk ennél a súlyos balesetnél. Pénteken már beszéltem az európai vezetőkkel arról, ami történt, és küldtem egy figyelmeztető levelet is a NATO-nak, hogy bármely tagállam városaiban megtörténhet hasonló eset

– mondta Plenković, aki az index.hr szerint úgy fogalmazott erről: „Ez a város lehetett volna akár Budapest, Pozsony vagy például Ljubljana is.” 

A kormányfő ezzel összefüggésben arról is beszélt, hogy a becsapódás miatt mintegy 40 autó rongálódott meg, és nagyon szerencsések voltak, hogy senki sem halt meg, hiszen a közelben egy diákkollégium és más lakóépületek is voltak. Hozzátette: a gép szerinte azért zuhant le, mert kifogyott az üzemanyag. „Nyilvánvaló, hogy a járműből kifogyott az üzemanyag. Ha több üzemanyag van benne, akkor valószínűleg máshol zuhant volna le”  – fogalmazott Andrej Plenković. 

Ezután azzal folytatta, hogy nagyobb együttműködésre van szükség a katonai szövetségen belül ahhoz, hogy megelőzzék az efféle eseteket. „Ez egy olyan fenyegetés, amelyre reagálnunk kell. Dolgozunk azon, hogy növeljük a készültségünket, és semlegesíteni tudjuk az ilyen gépeket” – fogalmazott a kormányfő.

Andrej Plenković ezután Magyarország felelősségéről is beszélt a sajtótájékoztatón (mint megírtuk, a lezuhant gép ügyében egyébként már tegnap is a magyar hatóságoknál érdeklődtek a horvátok). 

A magyaroknak felelniük kell arra kérdésre, hogy ez a repülőgép hogyan lehetett 40 percig a levegőben úgy, hogy senki sem reagált. Ez a robotrepülő akár a paksi atomerőműbe is becsapódhatott volna

– mondta a miniszterelnök, aki szerint a NATO is már csak megkésve, akkor reagált az eseményekre, amikor azt felkapta a sajtó. „Nem szabad félvállról venni ezt az incidenst” – szögezte le Plenkovic. 

A horvát kormányfő ezenkívül azt mondta: nem tartja kizártnak, hogy a magyar légtérbe más, Ukrajnából érkező drónok is behatolhattak, de erről ő nem tud többet mondani. Azt viszont elmondta: úgy tudja, hogy a magyar miniszterelnök is értetlenül áll a történtek előtt.

Hozzám hasonlóan Orbán Viktor is megkérdezte az illetékeseket arról, hogy mi történt.  A magyaroknak reagálniuk kellett volna, de nem látok bele az ő tevékenységükbe

– mondta Andrej Plenković. 

Az index.hr szerint a kormányfő azzal folytatta: elsősorban Magyarország feladata lesz az incidens kivizsgálása, mivel a jármű sokkal több ideig volt az ország felett, mint náluk. „Ez az ő problémájuk, erről én nem tudok beszélni”– mondta. 

Hogy lemond-e valaki a NATO vagy Magyarország részéről? Az nem a mi dolgunk. Hagyjuk, hogy a szakemberek végezzék a dolgukat

– hangzott el a sajtótájékoztató végén.

Horvát elnök: Magyarország is felelős, de nincs itt az ideje annak, hogy egymásra mutogassunk

Zoran Milanović horvát elnök mindeközben szintén nyilatkozott a történtekről. Az elnöki hivatal az index.hr megkeresésére reagálva azt válaszolta: azért, hogy a robotrepülő két másik NATO-tagállam (Magyarország és Románia) légterén áthaladt, nemcsak a katonai szövetség, hanem az érintett államok is felelősek. 

A két tagállamot is felelősség terheli azért, hogy a jármű áthaladt a légtéren úgy, hogy nem reagáltak rá. De most nincs itt az ideje, hogy egymásra mutogassunk. Sokkal fontosabb, hogy tanuljunk ebből az esetből, és ne kövessük el újra ugyanazt a hibát

– fogalmazott. 

Mit mondott az esetről a magyar honvédelem?

A Honvédelmi Minisztérium a minap közölte, hogy a járművet a honvédség már Ukrajna területén is érzékelte, és a Magyarországra történő belépéstől kezdve mindvégig nyomon követték, és ellenőrzés alatt tartották a robotrepülőt. 

Mindeközben a honvédség azt is közölte lapunkkal, hogy 

A GRIPENEKNEK AKKOR KELL KÖZBEAVATKOZNIUK ILYEN ESETEKBEN, HA A LÉGTÉRSÉRTŐ ESZKÖZ FEGYVERSZÁLLÍTÁSRA ALKALMAS.

A minisztérium végezetül azt is hangsúlyozta: ukrán háborús konfliktus miatt most különösen fontos, hogy megfontoltan és higgadtan kezeljék az ilyen történéseket. Magyarország célja továbbra is az, hogy kimaradjon a háborúból, még akkor is, ha ilyen vagy ehhez hasonló események – akár provokatív jelleggel – történnek – írták. 

A NATO mindeközben közölte, hogy követték a jármű útvonalát, az egyik tisztviselő pedig elmondta, hogy a nemzetközi szervezet lég- és rakétavédelmi rendszere lekövette a robotrepülő útvonalát a levegőben.

NATO-főtitkár: vizsgáljuk az esetet

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy egyeztetett a horvát miniszterelnökkel a történtekről, és jelenleg is zajlik a nyomozás.

Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk közösen felderíteni az incidens körülményeit 

– mondta

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, szombati, percről percre frissülő cikkeinket itt találja.

(Borítókép: Katonák Zágrábban a drónbecsapódásának helyszínén 2022. március 11-én. Fotó:  Antonio Bat / MTI / EPA)