Terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek egy Szíriából érkező nőt Németországban
A hamburgi tartományi bíróság állambiztonsági kamarája ítéletében megállapította: a schleswig-holsteini Bad Oldesloe településéről származó, most 44 éves nő 2016 nyarán a gyermekével együtt követte palesztin származású férjét Szíriába.
A férj már korábban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadistáihoz. A nő állítólag megengedte, hogy 14 éves fiát, aki egyébként 2018-ban egy pokolgépes merényletben vesztette életét, szintén iszlamista harcosnak képezzék ki.
A nőt egyebek között terrorszervezeti tagság, háborús bűncselekmények, gondatlan emberölés, illetve a gondozási-nevelési kötelezettség megszegésében találták bűnösnek.
Norbert Sakuth illetékes bíró hangsúlyozta, hogy a nő osztotta az Iszlám Állam radikális iszlamista ideológiáját, és tudatában volt annak, hogy a fiatalokat besorozzák a terroristák harci alakulataiba. Mint mondta, a vádlott háborús bűncselekményt követett el azzal, hogy átengedte a fiát az Iszlám Államnak – írta meg az MTI.
A nő két évet töltött egy kurdok által ellenőrzött fogolytáborban, majd egy évet német vizsgálati őrizetben, de ez idő alatt sem határolódott el az iszlamista nézetektől.