Agyvérzést kaphatott a volt román elnök, miután kiderült egy súlyos titka
A foter.ro úgy értesült, hogy Basescu csütörtökön kapott agyvérzést, amelyet követően magánrepülővel Franciaországba, egy párizsi kórházba szállították. A hírt először az Inpolitics nevű portál közölte a politikus hozzátartozóira hivatkozva.
A román legfelsőbb bíróság két napja, szerdán mondta ki, hogy a volt államfő éveken át a Securitate besúgója volt a kommunista korszakban (ebben az ügyben már évek óta zajlanak a vizsgálatok). Traian Basescu szerdán még azt reagálta a bíróság döntésére, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
Elképzelhető, hogy most a bírósági döntés okozta stressz is hozzájárult ahhoz, hogy a politikus agyvérzést kapott. Az Inpolitics szerint ugyanis Basescut már pár héttel ezelőtt is beutalták egy kórházba rosszullét miatt, vagyis az állapota eddig sem volt tökéletes, és a politikai botrány miatt csak romolhatott.
A román hírügynökség cáfol
Az Agerpres román hírügynökség a volt államfőhöz közel álló forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy álhír Basescu agyvérzése, és a politikust nem szállították el sehová géppel.
Traian Basescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke.