Több, valószínűtlen okból eszkalálódhat a háború

K  AP20220412002
2022.04.16. 06:00
A NATO számára a háború legnagyobb kihívása, miként támogathatja szövetségesét, Ukrajnát katonailag anélkül, hogy belekeveredjen a konfliktusba, és összecsapjon Oroszországgal.

Az ukrán vezetés ugyanis segítségért folyamodott.

A Donbasz térsége ellen irányuló orosz támadás elhárítására új generációs páncéltörő és légvédelmi fegyverekre van szüksége, amelyeket a február végén indított invázió óta már többször és eredményesen bevetettek.

Kijevnek ezenkívül harckocsikra, harci repülőgépekre, drónokra és fejlett, rakétával felszerelt légvédelmi rendszerekre van szüksége, hogy ellensúlyozza Oroszország mind gyakoribb légicsapásait és nagy hatótávolságú rakétáit, amelyek folyamatosan kimerítik Ukrajna stratégiai fontosságú üzemanyag- és egyéb alapvető készleteit.

Sokan tették fel a kérdést: mi hátráltatja a NATO-t egy nagyobb mérvű támogatásban? Az egyszavas válasz: az eszkaláció, a háború kiterjedése – jegyzi meg a BBC.

A nyugati vezetők fejében folyamatosan ott motoszkál annak a kockázata, hogy Oroszország taktikai, azaz rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodik, vagy hogy a konfliktus Ukrajna határain túl egy szélesebb európai háborúba torkollik. A tét ebben az esetben már veszélyesen nagy.

Az ukránok csak a túléléshez, és nem a győzelemhez kaptak segítséget

Kapcsolódó
Putyin a legmagasabb készültségbe helyezte az orosz atomrakétákat

Putyin a legmagasabb készültségbe helyezte az orosz atomrakétákat

Az Egyesült Államok máris elítélte a döntést.

Az orosz elnök már a háború elején emlékeztette a világot, hogy Oroszország nukleáris fegyveres hatalom, stratégiai nukleáris elrettentő erejét pedig magasabb fokú készültségi szintre emelte.

Az Egyesült Államok nem követte példáját, mivel nem észlelte, hogy az orosz nukleáris robbanófejek kimozdultak volna a biztonságos tárolókból.

Putyin fenyegetése azonban elhangzott. Gyakorlatilag azt üzente:

Oroszországnak hatalmas nukleáris arzenálja van. Senki se gondolja, hogy győzhet ellene.

Az orosz katonai doktrína lehetővé teszi a kis hatótávolságú, taktikai nukleáris robbanófejek korai bevetését a harctéren, már csak azért is, mert a Nyugat irtózik a harcban 77 éve nem használt nukleáris fegyverek bevetésétől.

A NATO stratégiai tervezőinek azért vannak fenntartásaik, mert amint megszűnik a nukleáris tabu, még ha a csapás az ukrán hadszíntéren egy helyi célpontra korlátozódik, akkor az Oroszország és a Nyugat közötti, potenciálisan katasztrofális kimenetelű nukleáris konfliktus eszkalálódásának a kockázata elkerülhetetlenül megnő.

Az orosz katonák által elkövetett minden egyes atrocitás után a NATO elszántsága fokozódik, és gátlásai enyhülnek.

A Cseh Köztársaság már küldött harckocsikat, igaz, elavult, a szovjet korszakból származó T–72-eseket, de ez az első NATO-tagország, amely lépett. Szlovákia az S300-as légvédelmi rakétarendszereit küldi Ukrajna támogatására. Ezek a lépések iszonyúan kockázatosnak tűntek volna a háború kezdetén.

Putyin blöfföl, amikor felveti a nukleáris fegyverek alkalmazását. Emiatt a NATO-nak többet kellene tennie – véli egy brit képviselő, a Parlament védelmi bizottságának elnöke.

„Túlságosan óvatosak voltunk a felajánlott fegyverrendszerek tekintetében” – mondta Tobias Ellwood, aki szerint az ukránok csak a túléléshez, és nem a győzelemhez kaptak segítséget.

Szerinte ezen változtatni kell.

Kiterjedhet a háború Európára?

Vajon elképzelhető, hogy az orosz–ukrán háború átlépi Ukrajna határait, egy szélesebb páneurópai konfliktussá duzzad, amely a NATO-t is beavatkozásra kényszeríti?

Számos lehetséges forgatókönyv foglalkoztatja a nyugati védelmi minisztériumokat. Íme, három kiragadott, fiktív példa:

Kapcsolódó
Szíria: ezernél több áldozata lehet a vegyi fegyveres támadásnak
18+

Szíria: ezernél több áldozata lehet a vegyi fegyveres támadásnak

A kormányerők Damaszkusz közelében csaptak le.

  1. Az ukrán erők által Odesszában kilőtt, a NATO által szállított rakéta eltalál és elsüllyeszt egy orosz hadihajót a Fekete-tenger partjainál. A csapásban orosz tengerészek és tengerészgyalogosok halnak meg. Az áldozatok példátlan száma arra késztetheti Putyint, hogy valamilyen formában megtorlással válaszoljon.
  2. Egy orosz stratégiai rakéta olyan katonai felszereléseket szállító konvojt vesz célba, amely egy NATO-országból, például Lengyelországból vagy Szlovákiából indul Ukrajnába. Amennyiben a NATO területén következik be a csapás, az potenciálisan életre keltheti a NATO alkotmányának 5. cikkelyét, miszerint az egész szövetség a megtámadott ország védelmére kelne.
  3. A Donyec-medencében folytatott heves harcok közepette robbanás következik be egy ipari létesítményben, majd mérgező vegyi gázok szabadulnak fel. Erre már volt példa, de halálesetről nem érkezett jelentés. Ha azonban olyan olyan nagyszámú halálesettel járna, mint a szíriai Gútában, a mérges gáz bevetése után, és ha kiderülne, hogy az orosz erők szándékosan okozták, akkor a NATO-nak kötelessége lenne reagálni.

Nagy valószínűséggel egyik forgatókönyv sem kel életre.

A Nyugat ritka egységet mutatott fel az orosz invázióra adott válaszában. Egyesek szerint azonban a Nyugat csak reagált, és nem fontolta meg a végjátékot.

„A stratégiai kérdés” – mondta a BBC-nek Nagy-Britannia egyik legtapasztaltabb, ezúttal neve elhallgatását kérő katonatisztje –, „hogy kormányunk válságkezeléssel vagy tényleges stratégiával foglalkozik-e”.

Szerinte Ukrajna minden segítséget megkapott ahhoz, hogy elkerüljük a harmadik világháborút.

A probléma az, hogy Putyin jobb pókerjátékos, mint mi – mondta a magas rangú katonai elöljáró.

Ezzel a parlamenti képviselő egyetért.

„Oroszország az eszkalációval történő fenyegetést nagyon hatékonyan alkalmazza. Mi pedig megijedünk. Elvesztettük a képességünket, hogy kontrolláljuk az eszkalációs szinteket” – tette hozzá Tobias Ellwood.

(Borítókép: Tüzérségi támadásban megrongálódott lakóépület a Kijev közelében lévő Irpinyben 2022. április 11-én. Fotó:  MTI / AP / Jevhen Maloletka)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

A leendő német kancellár az orosz fenyegetés miatt tartja fontosnak ezt a lépést.

58 perce

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

47 perce

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája