Lavrov: A NATO azt hiszi, hogy háborúban áll Oroszországgal

GettyImages-1240275622
2022.04.30. 07:14

Oroszország nem tekinti magát háborúban állónak a NATO-val Ukrajna miatt, mert egy ilyen fejlemény növelné az atomháború kockázatát, ez pedig megengedhetetlen – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint.

„Nem gondoljuk, hogy háborúban állnánk a NATO-val. Ez egy másik lépés lenne, amely növelné az atomháború kockázatait. Márpedig Oroszország a nyugatiaktól eltérően nem fenyeget senkit atomháborúval” – hangsúlyozta Lavrov a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak adott interjúban, amelyet a hírügynökség ismertetett.

Sajnos a NATO azt hiszi, hogy háborúban áll Oroszországgal

– mondta az orosz külügyminiszter, hozzátéve, hogy sok nyugati vezető „közvetlenül, nyilvánosan és állandóan ezt mondja: Putyinnak veszítenie kell és Oroszországot le kell győzni”.

Lavrov ismételten kijelentette, hogy minden Ukrajnába küldött külföldi fegyverszállítmány „legitim célpont” Oroszország számára. Ukrajnát okolta, amiért megrekedtek az Oroszországgal folytatott béketárgyalások, mondván, hogy Kijev megváltoztatta a tárgyalási pozícióit. Közölte, hogy Oroszország kulcsfontosságú partnereinek többsége beleegyezett a földgáz fizetésének Oroszország által javasolt módszereibe.

Elutasítva

A háború kitörése óta először találkozott a héten António Guterres ENSZ-főtitkár és Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. A főtitkár közös sajtótájékoztatót tartott az orosz külügyminiszterrel, aki elutasította a mariupoli tárgyalások lehetőségét. Ennek ellenére kijelentette, hogy Oroszország kész együttműködni az ENSZ-szel. Hozzátette: szeretnének könnyíteni az ukrajnai polgári lakosság helyzetén, ezért hajlandók közösen dolgozni a szövetséggel.

Időközben a CNN arról számolt be, hogy az ENSZ-főtitkár Vlagyimir Putyinnal való találkozóján az orosz elnök beleegyezett abba, hogy az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága részt vegyen a polgárok evakuálásában az Azovstal üzemből.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szombati percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép:  Szergej Lavrov 2022. április 27-én. Fotó: Russian Foreign Ministry / Handout/Anadolu Agency via Getty Images)