A német cégek csaknem kétharmada áremelésre készül

2022.05.06. 11:49
Minden korábbinál magasabbra emelkedett és megközelítette a kétharmadot a közeljövőben áremelést tervező vállalkozások aránya Németországban.

Áprilisban a német cégek 62 százaléka számolt azzal, hogy a következő három hónapban árai emelésére kényszerül.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet úgynevezett vállalati árvárakozási indexe soha nem volt magasabb. A csaknem kétharmados arány szokatlanságát mutatja az is, hogy

az utóbbi harminc évben átlagosan a cégek 12 százaléka tervezett áremelést.

A tavaszi arány ötször magasabb a szokásosnál, pedig az ifo indexe már márciusban is történelmi csúcson volt, de 55 pontjával jelentősen elmaradt az áprilisitól.

A vásárlókra terhelik a költségeket

Egyetlen vállalat sem emeli meggondolatlanul az árakat, mert túl nagy a félelem, hogy elriasztja a vásárlóit és kárt okoz magának, 2022 tavaszán viszont ágazatok egész sorára jellemző a hajlandóság a termékek és szolgáltatások drágítására.

Ennek fő oka, hogy az energia, a nyersanyagok és az egyéb felhasznált anyagok és termékek beszerzési költségeinek emelkedését egyre kevésbé tudják kigazdálkodni a cégek, így a terhek növekedését áthárítják a vásárlókra, ügyfelekre. 

Tartósan magas az infláció

A felmérés adatai azt jelzik, hogy a németországi fogyasztók szinte minden területen további áremelkedésre és tartósan magas inflációra számíthatnak. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme 7,4 százalékra nőtt az előző havi 7,3 százalékról.

A helyzet egyelőre nem javul, az infláció valószínűleg a következő hónapokban is hét százalék felett marad

– mondta Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúrakutatási részlegének vezetője.

Nem csak a német fogyasztók vannak nehéz helyzetben

– tette hozzá, kiemelve, hogy az egész német gazdaság szenved a költségek folyamatos növekedésétől. Rámutattak, hogy az infláció nagyrészt „importált”, külső tényezőknek tulajdonítható, és évtizedek óta nem tapasztalt mértékű, csak a hetvenes és a nyolcvanas évek elejének olajválságai idején okozott az import hasonló áremelkedést – írja az MTI.