Fűtetlen lakásában, gyertyafénynél üldögél egy brit nő a megemelkedett energiaárak miatt

2022.05.19. 14:33
Rengeteg brit fogyasztót állít választás elé a hatalmas energiaár-növekedés. A családok nagy része azon gondolkodik, hogy világítás vagy fűtés nélkül bírják-e jobban. De azoknak sem áll jól a szénájuk, akik zöld energiát használnak, ugyanis ők is többszörösét fizetik a korábbi árnak.

Egy brit egyedülálló édesanya nyilatkozott az áldatlan állapotokról országában. Az ötgyermekes szülő kétségbeesetten mesélte, hogy már hárman élnek apjuknál a gyerekei közül, mivel nem engedheti meg magának, hogy éjszakánként fűtsön. Nicola Elson átlagosnak mondható jövedelemből él, de a mélyszegénység szélére sodorták a megugrott energiaárak. 

Többet költ számlákra, mint lakbérre

Villanyszámlája akár a 760 fontot (345 ezer forintot) is elérheti havonta, ami azt jelenti, többet költ számlákra, mint lakbérre. 

Az édesanya alig több mint egy éve él a skóciai South Lanarkshire-ben található kétszobás lakásban. A nő márciusban költözött, akkor még csak 140 fontot (64 ezer forintot) kellett hetente fizetnie az áramért. Ez az összeg nőtt heti 190 fontra (86 ezer forintra), ami jóval több, mint a lakás 475 fontos (216 ezer forintos) havi bérleti díja. 

Az édesanya felkereste a szolgáltatót, hogy megkérdezze, miért kell ekkora összeget fizetnie, azonban a Scottish Power azt mondta, a nő elektromos eszközeinek fogyasztása emelte meg a számláját. Elson összesen hűtő-fagyasztót, tévét, vízforralót és tűzhelyet használt – emellett villannyal fűt, ahogy a brit háztartások jelentős része.

Elson a rászorultságalapú juttatás mellett takarítóként dolgozik, és havonta száz font értékben vásárol élelmiszert, de van, hogy nem eszik, hogy lányainak jusson az ételből.

Nem tudok velük szép dolgokat csinálni, vagy olyan dolgokat megadni nekik, amilyeneket egy anyának kell, mert minden szabadidőmet arra használom, hogy az áramszolgáltatót hívogassam, és minden pénzemet a mérőórára költöm 

– mondta a Metro című újságnak a nő, aki hozzátette: éjszaka gyertyafénynél ücsörög a fűtetlen lakásban, és két műszakban dolgozik, hogy fizetni tudjon. 

Havonta talán négyszer használom a tűzhelyemet – szombatonként, hogy valamit főzzek, hétköznapokon csak a mikrohullámú sütőt használom. Hetente háromszor a nagyszülőknél vacsorázom, ott mosok, fürdetem a gyerekeket, és hazaviszem őket, amikor a lefekvés ideje van 

– tette hozzá Elson. 

Negyven éve nem volt ekkora infláció

A BBC azt írja, az Egyesült Királyságban negyven éve nem látott ütemben emelkednek az árak, a magasabb energiaárak pedig háztartások millióit sújtják. Az áprilisig hétszázalékos infláció kilenc százalékra ugrott az elmúlt egy hónapban. Rengeteg ember energiaköltsége példátlan módon hétszáz fonttal (317 ezer forinttal) növekedett. 

De az ukrajnai háború miatt a rezsiköltség mellett megemelkedtek az üzemanyag- és az élelmiszerárak, valamint más megélhetési költségek is.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.