„Filléres” havijeggyel korlátlanul lehet majd utazni Németországban a nyáron

GettyImages-1185483894
2022.05.20. 06:09
Németország 9 eurós havibérlet bevezetését tervezi az ukrajnai háború hatásának ellensúlyozására. A jeggyel korlátlanul utazhatnak akár a turisták is a nyári hónapokban.

Közeledik az olcsó utazások nyara – jelentette a Deutsche Welle. Június 1-jétől három hónapon át a tömegközlekedés Németország-szerte mindössze 9 euróba (3500 forintba) fog kerülni havonta. A bérlettel a tömegközlekedés és a helyközi járatok egyaránt igénybe vehetők.

Az utasok a három hónap, a 90 nap alatt legfeljebb 27 eurót fizetnek a jegyért. Összehasonlításul: ez nagyjából a fele a berlini belső zónákra érvényes legolcsóbb havibérlet árának.

A „9 for 90” elnevezésű akció a válasz Oroszország ukrajnai inváziójára, amely rátett egy lapáttal az amúgy is magas energiaárakra. Az olcsó nyári tömegközlekedés egy nagyobb pénzügyi, enyhítési csomag egyik eleme, célja pedig a benzinfogyasztás csökkentése és a környezettudatos utazás népszerűsítése.

Mindenki, aki tömegközlekedést használ, hozzájárul ahhoz, hogy országunkat leszoktassuk az orosz energiáról, és közelebb kerüljünk a klímasemlegességhez

– mondta Volker Wissing közlekedési miniszter.

A szövetségi kormány törvényjavaslata 2,5 milliárd eurót, durván 960 milliárd forintot szán a program finanszírozására. A parlament alsó- és felsőháza a tervek szerint még májusban szavaz az indítványról, és a jelek szerint nem várható elutasítása.

Keresztül-kasul egész Németországban

„Az intézkedés hosszabb távon több embert csábíthat arra, hogy autó helyett a tömegközlekedést válassza” – nyilatkozta a vasút, a Deutsche Bahn egyik szóvivője.

„Ráadásul a turisták is élvezhetik előnyeit, hisz bárki megveheti a bérleteket – tette hozzá Jon Worth, aki lépésről lépésre magyarázta el bérlet használatának menetét.

A 9 eurós jegy bárhol megvásárolható, egy adott hónapra, nem pedig naptári 30 napra érvényes egész Németország területén, de kizárólag helyközi járatokon használható, gyorsvonatokon vagy InterCityn már nem.

Nem, első osztályon nem lehet ezzel a bérlettel utazni, ott más a díjszabás – tudatta a Deutsche Bahn, amely máris közzétette a gyakori kérdések és válaszok listáját, és arról is értesítette potenciális utasait, hogy a bérlet május 23-tól lesz megvásárolható.

Jóllehet a bérletet elsősorban az ingázóknak szánták, hogy a benzinfaló autójuk nélkül közlekedjenek, az államilag támogatott jeggyel a kalandvágyók messzebbre is eljuthatnak.

Akinek van ideje, és nem zavarja a többszöri átszállás, 9 euróért egész Németországot bejárhatja, sőt, néhány ponton még a határon túlra is eljuthat.

„Bármennyire is vonzó, az alacsony ár önmagában nem fogja növelni a tömegközlekedésre való átállást. A Német Idegenforgalmi Szövetség már régóta sürgeti a vasúti és a tömegközlekedési infrastruktúra gyors és elkötelezett bővítését, jobb összeköttetéseket és sűrűbb járatokat. Ez az, ami valóban kiváltja az átállást” – hangoztatta Huberta Sasse, a szövetség szóvivője.

A németek 44 százaléka igénybe venné

Németországban naponta tizenhárom millió ingázó használja az állami vasút által üzemeltetett regionális vonatokat. Az utasok rendszeresen panaszkodnak a túlzsúfolt vonatokra, a szolgáltatások gyatra minőségére, a késésekre és a törölt járatokra. A vasút azzal védekezik, hogy a szolgáltatás kiesései részben a pályafelújításoknak a következményei, viszont hosszú távon javítani fogják az utazási körülményeket.

„Az új és újonnan tervezett szerelvényekkel növeljük a kapacitást és a kényelmet, miközben javítjuk az utastájékoztatást. A folyamatos korszerűsítés növeli a vonzerőt a vasút és a tömegközlekedés iránt a 9 eurós havijegy időszakában is” – mondta Maria Menz, a vasút szóvivője.

Egyelőre nem tudni, hogy a 9 eurós jegy iránt milyen lesz a kereslet. Az ARD közszolgálati televízió számára nemrégiben végzett felmérés szerint a németországiak 44 százaléka állítja, hogy biztosan vagy nagy valószínűséggel használni szeretné a bérletet. A városlakók 60 százaléka mondja ezt, míg vidéken 40 százalék alatti az érdeklődés.

A bérlet előreláthatóan nemigen befolyásolja a külvárosban és vidéken élőket, ahol sokkal szerényebbek a tömegközlekedés lehetőségei, mint a városokban, ezáltal nagyobb mértékben támaszkodnak autóikra. A helyi közigazgatás szóvivője a kormány tervét politikai lépésnek tartja, amelynek megvalósítása sok erőfeszítést igényel, és nem vezet tartós változáshoz. Hasznosabb lenne – mondta Reinhard Sager –, ha az eurómilliárdokat az infrastruktúra és a szolgáltatás javítására fordítanák.

A helyi közlekedési vállalatok üdvözölték ugyan a politikai figyelmet, de adminisztratív gondokra panaszkodtak. Új platformokat kell kialakítaniuk a különleges bérlet értékesítésére, a meglévő havibérlettel rendelkező utasoknak pedig a három hónapos időszak alatt kompenzálniuk kell a különbözetet.

A hosszú távú hatás

Egyelőre nem tudni, hogy mi történik augusztus után. A szövetségi kormány a koalíciós megállapodásban vállalta, hogy növeli a helyi közlekedés pénzügyi támogatását.

Ez azonban még azelőtt történt, hogy az infláció és a háború miatt az energiaárak emelkedni kezdtek. Sem a közlekedési, sem a pénzügyminisztérium – mindkettőt a neoliberális FDP irányítja – nem tett határozott pénzügyi kötelezettségvállalási ígéretet a 9 eurós bérleten túl.

Attól tartunk, hogy ezt a kedves, különleges ajánlatot követően a jegyárak az egekbe szöknek, mert az energia- és üzemanyagárak drasztikusan emelkednek

– figyelmeztetett Winfried Hermann, a déli Baden-Württemberg tartomány közlekedési minisztere.

A bizonytalanság és a még kidolgozandó részletek ellenére sok vasúti és klímavédelmi aktivista bízik abban: az olcsó nyári utazás elég lesz ahhoz, hogy sokakat meggyőzzön az autó mellőzéséről.

(Borítókép: A városközpontban a járókelők egy megállóban várják a vonat érkezését Hannover városában 2019. november 26-án. Fotó: Sina Schuldt / picture alliance / Getty Images)