Figyelmeztet az UNICEF, húszmillió gyermek vérében magas az ólomszint

2022.05.24. 15:03
Világszerte veszélybe kerülhetnek a gyermekek a fejlett országok túlfogyasztása miatt – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Jelentése szerint több gazdag ország még a saját határain belül élő gyermekek egészségére sem figyel kellőképpen.

Ha a világ összes országa a leggazdagabb országokhoz hasonlóan fogyasztana, több mint három Földre lenne szükség az igények kielégítésére – szögezik le a dokumentum összeállítói.

39, az Európai Unióhoz, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országot vizsgáltak, és kitértek a levegőben lévő mérgekre, a vegyszerek okozta károsodásra és a lakások nedvességtartalmára. A kutatás összeállítói szerint még ezekben az országokban is több mint húszmillió gyereknek magas a vérében az ólomszint.

Sok fejlett ország igyekszik viszonylag egészséges környezetet teremteni a határaikon belül élő gyermekeknek, ám ezek az országok a világ legnagyobb környezetszennyezői, így a bolygó más részein élő gyermekek környezetét tönkreteszik

– fogalmazott Gunilla Olsson, a szervezet kutatóintézetének vezetője.

Ezek az országok gondoskodóbbak a többinél

Finnország, Izland és Norvégia törekszik leginkább az ott élő gyerekek egészségének megóvására, azonban ezen országok lakói érdeklődnek legkevésbé aziránt, hogy szennyezőanyag-kibocsátásuk milyen hatással van a világ más részeire.

Spanyolország, Írország és Portugália bizonyult a leginkább kiegyensúlyozottnak abból a szempontból, hogy miközben viszonylag csekély mértékben járulnak hozzá a globális környezetszennyezéshez, az ott élő gyermekeknek igyekeznek egészséges életfeltételeket biztosítani – írja az MTI.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.

tegnap, 14:24

  • Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.

49 perce

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.

február 8., 16:36

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45

  • Címlapon
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.

tegnap, 21:45