Soros György: Az ukrajnai invázió a harmadik világháború kezdete lehet, nem biztos, hogy túléljük

GettyImages-1240878620
2022.05.25. 08:18
A 91 éves amerikai üzletember Davosban azt mondta, hogy a nyugati országoknak le kell győzniük Vlagyimir Putyin erőit a szabad társadalom megőrzése érdekében.

Soros György szerint Oroszország ukrajnai inváziója egy harmadik világháború kezdete lehet, és azt a civilizáció nem biztos, hogy túléli. A Hszi Csin-pingnek és az orosz elnöknek címzett nyilatkozatában pedig azt állította, hogy az elnyomó rezsimek felemelkedőben vannak, a nyílt társadalmak pedig ostrom alatt állnak.

Figyelmeztette továbbá az uniós országokat, hogy Putyin elzárhatja a földgázszállításokat, amelyek jelenleg Európa szükségleteinek mintegy 40 százalékát fedezik. Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusról a radikális jobboldal mumusa annyit mondott:

Az ukrajnai invázió lehet, hogy a harmadik világháború kezdete volt, és a civilizációnk nem biztos, hogy ezt túléli. A legjobb és talán egyetlen módja civilizációnk megőrzésének az, ha minél hamarabb legyőzzük Putyint. Ez a lényeg!

A milliárdos szerint Putyin most már belátta, hogy az ukrajnai invázió hiba volt, és ezért a tűzszünetről szóló tárgyalásokra készül:

De a tűzszünet elérhetetlen, mert nem lehet megbízni benne. Minél gyengébb lesz Putyin, annál kiszámíthatatlanabbá válik.

Soros Oroszországot és Kínát, a világ második legnagyobb gazdaságát a felemelkedő „zárt társadalmak” vezető országainak tekintette, ahol az egyén az államnak van alárendelve. „Ma Kína és Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést a nyílt társadalomra nézve” – jegyezte meg az Independent híradása szerint.

A pénzember úgy véli, a digitális technológia, különösen a mesterséges intelligencia segített Kínának abban, hogy minden korábbinál durvábban gyűjtsön személyes adatokat állampolgárai megfigyelése és ellenőrzése céljából.

Soros kemény szavakkal illette Kína „zéró Covid” stratégiáját is, mondván, hogy az megbukott, és az országot „a nyílt lázadás szélére sodorta”.

Az általános várakozásokkal ellentétben Hszi Csin-ping talán nem kapja meg az áhított harmadik ciklusát az általa elkövetett hibák miatt

– jósolta a magyar származású amerikai közgazdász. 

(Borítókép: Soros György Davosban 2022. május 24-én. Fotó: Jason Alden / Bloomberg / Getty Images)



  • Tippek
  • Lakáshitel