- Külföld
- egyesült államok
- amerika
- repülőgép
- baleset
- miami
- tűz
- ütközés
- repülőtér
- dominikai köztársaság
- red air
Kényszerleszállás után ütközött és lángra kapott egy repülő
A repülőgép egy kis épületet és egy kommunikációs tornyot is átszakított, miközben végigcsúszott a kifutópályán, majd lángra kapott. A baleset után három embert kórházba szállítottak. A gépen 126 utas és 11 fős személyzet tartózkodott. A Szövetségi Légügyi Hivatal szerint a repülőgép futóműve meghibásodott. A repülőgép a RED Air flottájához tartozott, és a Dominikai Köztársaságból érkezett Miamiba. A Red Air légitársaságot tavaly alapították a Dominikai Köztársaságban.
Azt hittem, hogy meghalok. Egy idős férfi volt mellettem, és én megöleltem őt. Szörnyű volt
– mondta a gép egyik utasa, Paola Garcia.
A kifutópályáról készült felvételeken látszik, hogy az ezüstszínű repülőgép orra darabokra tört, miközben a bal szárnyon égő tűzből fekete füst szállt fel.
Hason csúszott a repülő a kifutópályán
Az utasok kétségbeesetten szálltak ki a gépből, sikoltozva menekültek a roncsok elől. Más felvételeken látható, amint a repülőgép a hasán csúszik a kifutópályán, majd összeütközik a kommunikációs toronnyal, amely lángokba borul.
🚨#UPDATE: New video shows moment’s after when the Red Air plane's caught fire when the landing gear #collapsed on the runway catching the aircraft on fire three people are injured and There were about 126 people on board the #airlines.#PlaneCrash #jetTv #edostate #emilokan pic.twitter.com/Y77nRBvgwt
— SamNews (@Samnews101) June 22, 2022
A tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, majd megkezdték a repülőgép oltását. A gép 17.38-kor ért földet, a tűzoltók pedig 17.39-kor indultak a helyszínre – írja a Daily Mail. A repülőtér szóvivője elmondta, hogy a járatok késnek a baleset miatt.
Close-up video of passengers getting off the plane | #ONLYinDADE pic.twitter.com/o3YyMU9mgx
— ONLY in DADE (@ONLYinDADE) June 22, 2022
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.