Az Európai Parlament hozzájárult az uniós védettségi igazolványok érvényességének meghosszabbításához
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 453 szavazat, 119 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás szerint az uniós védettségi igazolványok érvényességének meghosszabbítása mellett a vonatkozó jogszabályi változások azt is lehetővé teszik a tagországok számára, hogy új típusú antigénteszteken alapuló vizsgálati tanúsítványokat állítsanak ki – írja az MTI.
A tagállamoknak kerülniük kell a védettségi igazolványt birtokló polgárok szabad mozgásának indokolatlan korlátozásait, nyomatékosították a képviselők. Ha mégis utazási korlátozások bevezetésére kényszerülnek, akkor azoknak mindenképpen arányosnak kell lenniük, és bevezetésüknek figyelembe kell vennie az Európai Betegmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb tanácsait.
A jogszabály szerint hat hónappal az igazolványok érvényességének meghosszabbítása után az Európai Bizottságnak értékelnie kell, hogy a vonatkozó rendelet további fenntartása továbbra is szükséges, illetve arányos-e. A képviselők egyöntetű véleménye szerint a rendelet alkalmazásának a lehető legrövidebbnek kell lennie, és a járványügyi helyzet változásával azonnal hatályon kívül kell helyezni.
A koronavírus elleni védettséget igazoló uniós tanúsítványt létrehozó, jelenleg hatályos rendeletet 2021. június 14-én fogadták el. Az Európai Bizottság február 3-án javasolta a rendelet érvényességének meghosszabbítását egy évvel, azaz 2023. június 30-ig. A rendelet az Európai Unió Tanácsának jóváhagyását követően lép hatályba.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
37 perce
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
3 órája
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
4 órája
- Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
A DK elnöke is reagált a csütörtöki EU-csúcsra.
5 perce
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
22 perce
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
33 perce
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
2 órája
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Óriási hibát vétett a nagyszebeni kórház, rossz család kapott hírt hozzátartozójuk haláláról
A rokonok már a temetést intézték.
február 28., 11:15
- Címlapon
Nagy Márton: A csokot jogszerűen vettem fel
Egy tűzeset miatt kényszerült erre, és időközben már visszafizette.
2 órája