Kína terjeszkedik, a pekingi recept ragályos

A soft power kifejezést Joseph Nye amerikai politológus használta először 1990-ben. Meghatározása szerint a kifejezés azt a politikában is felhasználható erőt takarja, ami „rávesz másokat arra, hogy azt akarják, amit te akarsz”.

Nye azzal érvelt, hogy katonai képessége és gazdasági ereje mellett az Egyesült Államok hatalmas előnyt élvezett potenciális riválisaival szemben a kifejezetten hatékony soft power miatt, amely megfoghatatlan erőforrásokon: a kultúrán, az ideológián és azon a képességen alapszik, hogy az ország a nemzetközi intézményeken keresztül tudja a vita kereteit alakítani.

A soft power gondolata az 1990-es években kapott teret, de az Egyesült Államokban a 2001-es szeptember 11-i merényletek utáni években megpróbáltatások elé került. Az USA katasztrofális iraki háborúját és a közel-keleti Amerika-ellenes hangulat növekedését követően Nye továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy

„Amikor lebecsüljük más országok vonzerejének jelentőségét, megfizetjük az árát” – érvelt 2004-es, Soft Power című könyvében, és a nyilvános diplomácia megfontoltabb alkalmazását sürgeti. Az elmúlt két évtizedben tapasztalt politikai változások közepette a soft power fogalma csak jelentősebb lett, és szakértők hada népszerűsítette, akik a Pax Americana kulturális körvonalainak leírására használták.

Az amerikai soft power nem csak a pop és a giccs. Kulturális befolyása egyszerre van jelen a magas- és a tömegkultúrában

– írta Josef Joffe német politikai kommentátor 2006-ban. „Ez a trutyi és a Google, Madonna és MoMA, Hollywood és Harvard egyszerre.”

2007 körül, Hu Csin-tao akkori elnök vezetése alatt a legfelsőbb szintű kínai tisztviselők beszédeikbe és kiadványaikba kezdték beépíteni a soft power fogalmát. Abban az évben, a Kínai Kommunista Párt 17. Kongresszusán Hu sürgette a párt kádereit, hogy serkentsék az egész nemzet kulturális kreativitását, és a kínai soft power részeként erősítsék a kultúrát.

Az azóta eltelt években a kínai kutatók számtalan publikációt készítettek a témában, és a Kommunista Párt hatalmas beruházásokat hajtott végre a nyilvános diplomáciában, beleértve az állami tulajdonú sajtóorgánumok és a Konfuciusz Intézetként ismert kulturális és nyelvi központok globális terjeszkedését. Eközben a párt a kínai felsőoktatási rendszer nemzetközivé tételére törekedett külföldi hallgatók és tudósok toborzásával.

A kínai szakértők és tisztviselők most sokkal fontosabbnak tartják a soft power erősítését, mint amerikai kollégáik. Egyértelmű, hogy Kína státuszát a nemzetközi rendszerben korlátozza és beárnyékolja a Nyugat, és hogy az Egyesült Államokkal való rivalizáláshoz Kínának több elismerésre van szüksége, és nagyobb befolyást kell gyakorolnia a globális közvéleményre.

A kínai pártállam külső legitimációja és tisztelete a hazai legitimációjához is szorosan kapcsolódik.

A soft power amerikai felfogásának mindig is kifejezetten ideológiai irányzata volt, mivel az Egyesült Államok a liberális demokratikus rend legfőbb védelmezőjeként mutatja be magát. 2021 decemberében a Biden-adminisztráció szervezte meg a demokráciacsúcsot, amelynek célja a demokratikus megújulás és szövetségek kiépítése volt olyan tekintélyelvű hatalmak ellen, mint Kína és Oroszország.

Az amerikai soft powert a magánszektor kulturális exportja is nagymértékben alakítja, mint például a hollywoodi filmek, a hip-hop zene és stílus, valamint az olyan globálisan elismert márkák, mint a Coca-Cola és a McDonald's. Az Egyesült Államok soft power-előrejelzése gyakran hozza össze az állami és a magánszektort.

Néhány kínai elemző azzal érvelt, hogy a hard és a soft power szétválasztása mesterséges, megjegyezve, hogy az Egyesült Államok vonzerejének nagy része katonai képességeitől és gazdasági erejétől függ. Míg Washington néha a soft powerre támaszkodik, hogy elvonja a figyelmet a hard powerről, addig Peking néha felhívja a kínai hard powerre, hogy erősítse a soft powert.

Peking oktatással is próbálja erősíteni a kínai soft powert. Az államilag támogatott képzési programok, amelyeket Kína a globális dél országainak tisztviselői számára kínál, a Kommunista Pártot a gyors ütemű fejlődés inspirációjaként mutatják be, különösen, ha a szegénység visszaszorításáról van szó.

Az amerikai soft power előnyére válik az amerikai oktatási intézményekről alkotott kép, mint a globális elit szintje. Ezzel szemben a kínai egyetemek a viszonylag alacsony tandíjukkal és az államilag finanszírozott ösztöndíjaikkal próbálják eladni magukat, amikor a globális délről toboroznak hallgatókat.

Kína nemzetközi oktatási programjait is közvetlenül az államilag finanszírozott gazdasági lehetőségekhez köti. A Konfuciusz Intézetek népszerűsítése során Peking nemcsak a hallgatók által megszerezhető ösztöndíjakat emeli ki, hanem a kínai vállalatoknál való elhelyezkedési lehetőségeket is, amelyek a diplomások rendelkezésére állnak.

Az Egyesült Államokban és más nyugati demokráciákban a kínai soft power csekély hatást gyakorolt, amit az is bizonyít, hogy Kína befolyása az utóbbi években csökkent az ilyen helyeken. Ez részben a Kínát a kommunizmussal és az elnyomással összekapcsoló negatív asszociációk mellékterméke.

Ezek a negatív nézetek Kína Hszi Csin-ping alatti egyre határozottabb külpolitikájához is kapcsolódnak, ideértve az úgynevezett „farkasharcos” diplomáciát, amely magában foglalja a tisztviselők azon retorikáját, hogy agresszíven támadják Kína kritikusait, különösen Nyugaton.

A legfrissebb afrikai közvélemény-kutatások nagyrészt pozitív hangulatot mutatnak Kína gazdasági és politikai befolyása iránt a kontinensen.

A 34 országban megkérdezett afrikaiak csaknem kétharmada inkább pozitívnak vagy nagyon pozitívnak ítélte Kína befolyását. A Pew Research Center által 2019-ben Argentínában, Brazíliában és Mexikóban végzett felmérés szerint a válaszadók körülbelül fele számolt be arról, hogy Kínáról kedvező kép alakult ki, míg csak körülbelül egynegyedük nyilvánított ki negatív véleményt.

A kínai soft power általában olyan infrastrukturális projekteken keresztül válik láthatóvá, mint a vasutak, hidak és autópályák. E projektek közül sok ellentmondásos a nehézkes kölcsönök, a munkával kapcsolatos viták, valamint a minőséggel és a biztonsággal kapcsolatos aggályok miatt. Ennek ellenére összességében erősítik Kína pozícióját.

Az Egyesült Államok tisztviselői évtizedek óta gondolkodnak a soft powerről, beszélnek róla és tudatosan gyakorolják azt, bár egyenlőtlenül és gyakran ambivalensen. Kínai társaik később kezdték. Ez hátrány lehet, de Kína javára is válhat.

Megfelelően kezelve Kína kevésbé magasztos soft power-víziója még elkerülheti ezt a problémát. Mindeközben, annak ellenére, hogy Washingtonban és Pekingben úgy gondolják, hogy a két ország soft power-versengést folytat, a valóság inkább ezek együttélésének tűnik.

Sikerük abban, hogy vonzóbbá tegyék magukat, nem annyira attól függ, hogy túllépnek-e egymáson, hanem inkább saját belső súrlódásaik leküzdésétől. Ahogy az egyes országok megpróbálják finomítani a saját vonzerejüket és csökkenteni a másikét, a világ nagy részét egyre kevésbé érdekli az a kérdés, hogy az amerikai vagy a kínai modell a vonzóbb összességében, és jobban érdekli, hogy melyik mit kínál.

(Borítókép: Hszi Csin-ping 2012. november 15-én. Fotó: Feng Li / Getty Images)