Kína szerint a G7 megosztottságot szít

2022.06.29. 20:49
Kína szerdán azzal vádolta meg a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) országait, hogy megosztottságot szítanak, miután a nagy ipari hatalmak elítélték Peking kereskedelmi gyakorlatának átláthatatlanságát.

A G7 vezetői (Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország, Japán és Kanada) élesen bírálták Kínát a háromnapos németországi csúcstalálkozó végén, még kedden kiadott zárónyilatkozatukban.

A csoport aggodalmát fejezte ki a kínai emberi jogok helyzete miatt, és elítélte Peking „átláthatatlan és piactorzító” kereskedelmi gyakorlatait is.

Kína szerdán elítélte a G7 megállapításait.

„Olyan időszakban, amikor a nemzetközi közösség a világjárvány ellen küzd, és megpróbálja újraéleszteni a gazdaságot, a G7-ek nemhogy nem kötelezik el magukat az egység és az együttműködés mellett, hanem ehelyett megosztottságot és ellentéteket igyekeznek szítani, minden felelősségérzet és erkölcsi elv nélkül” – jelentette ki újságíróknak Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő.

Zárónyilatkozatukban a G7 vezetői arra is kitértek, hogy csökkenteni kívánják a stratégiai függőséget az ázsiai óriástól – írja az MTI.

A kritika néhány órával a spanyolországi NATO-csúcstalálkozó előtt hangzott el, amely szintén Kínát vette célba azzal, hogy az atlanti szövetség biztonsági kihívásának nevezte.

Kapcsolódó
Washington még több katonát küld Európába

Washington még több katonát küld Európába

Ezt Joe Biden amerikai elnök jelentette be Madridban a NATO-tagállamok csúcstalálkozóján.