„Elégedetlen voltam vele, úgy döntöttem, megölöm”
![K AP20220708061 (1)](https://kep.index.hu/1/0/4421/44212/442124/44212460_7c2541555be116cf5a86749b2f59bbc7_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Abe Sinzót magyar idő szerint péntek hajnalban lőtték le, miközben beszédet mondott Nara városában. Ezt követően órákig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.
A rendőrség a helyszínen őrizetbe vett egy Tecuja Jamagami nevű, 41 éves, Narában élő férfit. Jamagami a lövések leadása után leengedte a fegyverét, és menekülni sem próbált a biztonságiak elől, akik rövid idő alatt leteperték és lefegyverezték. A férfit azóta már ki is hallgatták, és beismerte tettét.
A kihallgatáson csak annyit mondott a nyomozóknak: elégedetlen volt az exkormányfővel, ezért döntött úgy, hogy megöli.
Három év a tengerészgyalogságnál
A gyilkosról azóta kiderült, hogy pontosan három évig szolgált a japán tengerészgyalogságnál a kétezres években (úgy tudni, hogy 2005-ben távozott a fegyveres szervezettől). Mint említettük, a helyszínen megtalálták a gyilkos lőfegyverét is,
amely nem volt más, mint egy 3D-nyomtatással készített sörétes puska.
A férfinél azóta házkutatást is tartottak a rendőrök, és a lakásán robbanószergyanús eszközöket találtak. A japán köztévé szerint a szakértők arra készülnek, hogy irányított robbantást hajtanak végre a helyszínen emiatt.
A gyilkos alig néhány méterre lehetett a volt miniszterelnöktől, amikor rálőtt. Ez látszik az egyik helyszíni felvételen is, amelyen a lövés leadása látható (Abe Sinzót a videóban kikockázták):
Shinzo Abe’s shooter, Yamagami 41 yo. suspected of having shooting experience and used modded shot gun to shoot ex Japan PM #Shinzoabe #ShinzoAbeShot pic.twitter.com/diHfXzVEDG
— The Awakening™ ➐ (@JomonSamurai) July 8, 2022
Ezenkívül a térfigyelő kamerák azt is rögzítették, amint a gyilkosság előtt a férfi a tömegben várakozott és nézelődött Abe Sinzó beszéde előtt (az alábbi videó második felében már a férfi lefegyverzése látható):
Japanese Media published the video taken by a reporter just before the shooting of former PM Abe showing the shooter Tetsuya Yamagami (山上徹也) waiting for Mr. Abe's speech to begin. 🇯🇵 pic.twitter.com/achXJhaGcp
— Gretchen (@Gretche55113699) July 8, 2022
Japán miniszterelnök: barbár, gonosz tett
Kisida Fumio japán miniszterelnök egy pénteki sajtótájékoztatón ítélte el a támadást.
Ez barbár, gonosz tett volt, amelyet nem lehet elfogadni. Brutális támadás volt a demokráciánk alapját képező választások idején, teljességgel megbocsáthatatlan
– fogalmazott a kormányfő.
(Borítókép: Leterítenek egy férfit, miután lövés érte Abe Sinzó korábbi japán miniszterelnököt egy választási kampányeseményen a középjapán Nara város Jamato-Szaidaidzsi vasútállomásánál 2022. július 8-án. Fotó: MTI / AP / Jomiuri Simbun / Hirano Kacuhiro)