Az Európai Unió könnyítene az emberi eredetű anyagok adományozásán
Az új rendelet célja, hogy megkönnyítse az emberi eredetű anyagok, azaz a rendkívüli fontosságú egészségügyi termékeknek a határokon átnyúló forgalmazását – írja az MTI.
Az uniós bizottság várakozásai szerint az új jogszabály meg fogja erősíteni a nemzeti egészségügyi hatóságok közötti szolidáris együttműködést, egyúttal az ágazatot, hogy a későbbiekben is képes legyen szavatolni az ellátást.
Magas szintű minőségi és biztonsági előírások betartását követeli mindazoktól, akik emberi eredetű anyagokat adományoznak, vagy ilyen anyagokkal kezelik őket. Hatékonyabb védelmet biztosít az emberi eredetű anyagokon alapuló terápiákban részesülőknek, valamint az emberi eredetű anyagokat adományozóknak és az orvosilag asszisztált reprodukció útján fogant utódoknak.
Arányos, kockázatalapú intézkedéseket vezet be a nemzeti felügyelet megerősítésére, valamint uniós támogatási intézkedéseket a nemzeti hatóságok számára. A rendeletjavaslat hatálya a szervek kivételével minden emberi eredetű anyagra kiterjed. Új anyagként jelenik meg benne egyebek mellett az anyatej – közölte az Európai Bizottság.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
8 órája
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését
Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.
1 órája
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01