Az amerikai biztonsági szolgálat bizonyítékokat tüntethetett el a Capitolium ostromakor
A belbiztonsági minisztérium főfelügyelői hivatala szerdán küldte ki a törvényhozóknak azt a levelet, amelyben azt állítja, hogy a szolgálat egy eszközcsereprogram segítségével több szöveges üzenetet is törölt. A levél azonban nem tért ki arra, hogy milyen üzenetekről van szó, és azok hogyan szolgálhattak volna bizonyítékként – írja a Reuters.
A különbizottság kéri a vonatkozó szöveges üzeneteket, valamint a biztonsági szolgálat bármely olyan részlegében kiadott utólagos jelentéseket, amelyek a 2021. január 6-i eseményekre vonatkoznak, vagy azokhoz bármilyen módon kapcsolódnak
– közölte a bizottság elnöke, Bennie Thompson képviselő írásos nyilatkozatában.
Az ügynökség elutasította a vádat, mondván, hogy egy rutinszerű készülékcsere történt csak, ami alatt maximum néhány adat veszett el.
„A fájlok »rutinszerű« tisztítása időigényes folyamat, ezért szeretnénk látni, hogy mi ez a folyamat” – közölte Bennie Thompson pénteken. A Secret Service szóvivőjének, Anthony Guglielminek a közlése szerint a testőrök mobiltelefonjainak törlése és cseréje még az előtt kezdődött, hogy a belbiztonsági minisztérium kikérte volna az adatokat. Állítása szerint csak néhány adat sínylette meg a folyamatot, de a keresett üzenetek egyike sem.
A szóban forgó sms-ek döntő jelentőséggel bírhatnak a képviselőház és az igazságügyi minisztérium vizsgálatai szempontjából: aznap a Secret Service ügynökei Donald Trump és Mike Pence alelnök mellett voltak, utóbbi a Capitoliumban bujkált az után, hogy Trump támogatói a felakasztására szólítottak fel.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Külföld
Szervezett bűnözés és a terrorizmus ellenes megállapodást írt alá Brazília és az EU
Brazília az első latin-amerikai ország, amely ilyen megállapodást kötött az EU-val.
57 perce
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce