Botrány a szlovák vasútnál: raktárban utaztattak egy mozgássérült utast

GettyImages-1355863182
2022.07.26. 13:50

Zorka Lednárová szobrászművész Prágából Pozsonyba szeretett volna eljutni egy, a szlovák vasúttársaság által (is) üzemeltetett járattal. A hölgy mozgássérült, tolószékben éli életét, így utazásáról 48 órával korábban tájékoztatta a társaságot, annak ellenére, hogy számos nyugat-európai országgal ellentétben Szlovákiában barátságosabb, mindössze 24 órás bejelentési határidő van érvényben. Kár, hogy Lednárová nem sokra ment vele – írja a ma7.sk.

Egész Európában bevett gyakorlat, hogy az utazás megkönnyítése érdekében a vasúttársaságot előre értesíteni kell arról, ha mozgássérült ember utazik az adott járattal.

Ilyenkor a társaságok vagy úgynevezett önemelővel ellátott kocsit kapcsolnak a szerelvényhez, vagy a felszállóhelyen és a célállomáson mobil emelőt biztosítanak. A Magyar Államvasutak honlapján például részletes lista található arról, hogy mely állomásokon áll rendelkezésre mobil emelő vagy mozgássérültek által is igénybe vehető toalett. Hasonlóan részletes tájékoztató található a szlovák állami vasúttársaság honlapján is.

A történet főszereplője, Zorka Lednárová is pontosan tisztában volt a szabályokkal, így az előírásoknak megfelelően bőven időben értesítette a szlovák államvasutakat az utazási szándékáról. 

Azonban a prágai állomáson kiderült, hogy abból a kupéból, amelyben a mozgássérült utasoknak kellett volna szavatolni a biztonságos utazást, valaki raktárt csinált. Az étkezőkocsiban árusított élelmiszereket és italokat tárolták itt, így a vonatvezető kitalálta, hogy a mozgássérült utasnak a biciklik és a csomagok tárolására kijelölt kocsiban biztosít helyet.

Végül a hölgy csak azért úszta meg, hogy a vasúttársaság csomagként kezelje őt és vele utazó kisfiát, mert gépi segítséggel tud csak lélegezni, így konnektorra is szüksége volt. Az asszonyt és gyermekét végül egy raktárként használt kupéban helyezték el a büfé mellett, ásványvizekkel és üvegpalackokkal körülvéve. 

Elmondása szerint egész úton azon imádkozott, hogy egy nagyobb fékezésnél nehogy a fejére essen egy tálca sör, de a fiára így is ráesett egy doboz

– írta közösségi oldalán.

Megszólalt a vasúttársaság

A közösségi oldalon közzétett történet kommentfolyamában 

felbukkant a szlovák államvasutak szóvivője, Tomáš Kováč is, aki hozzászólásában a cseh vasúttársaságra hárította a felelősséget, mondván, a járatért és a prágai felszállás körülményeiért ők voltak a felelősek. Közölte azt is, hogy a szlovák vasúttársaság természetesen megtéríti a vonatút árát. 

(Borítókép: Michael Nosek / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport