- Külföld
- külföld
- külpolitika
- iszlám állam
- kurdok
- kurd
- szíria
- irak
- börtönök
- börtön
- szíriai demokratikus erők
- háborús bűnök
- háborús bűnös
- háború
- usa
- egyesült államok
- amerikai egyesült államok
Szíriából Irakba szállítottak az Iszlám Állammal kapcsolatban álló 620 irakit
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns szíriai aktivistaszervezet szerint az északkelet-szíriai kurd hatóságok 620 irakit – az Iszlám Állam fegyvereseinek az eddig az al-Holban lévő táborban őrzött hozzátartozóit –, valamint ötven Iszlám Állam-harcost és parancsnokot szállítottak át Irakba. Ezeket az embereket korábban a kurd vezetés alatt harcoló ernyőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) egyik börtönében tartották fogva.
Az év eleje óta immár ez a negyedik ehhez hasonló, az iraki hatóságokkal együttműködve végrehajtott művelet. A kurd ellenőrzés alatt álló al-Hol el-Haszeke tartományban található, nem egészen tíz kilométerre az iraki határtól.
A százötven család tagjai csütörtökön hagyták el a tábort – közölte az északkelet-szíriai kurd autonóm terület közigazgatásának egyik vezetője az AFP francia hírügynökséggel.
Szerdán az INA hivatalos iraki hírügynökség idézte a belső menekültek minisztériumának szóvivőjét, aki megerősítette, hogy idén várhatóan ötszáz családot toloncolnak vissza Irakba.
Az elmúlt hónapokban több száz, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló iraki hagyta el a túlzsúfolt al-holi tábort, ahol az ENSZ szerint mintegy 56 ezer ember él.
Északkelet-Szíriában található kurd börtönökben összesen 3500 iraki fogvatartottat őriznek – nyilatkozta júniusban egy magas rangú iraki katonai vezető.
Az Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség támogatásával az első vonalban harcoló Szíriai Demokratikus Erők 2019-ben győzelmet arattak a dzsihadista szervezet ellen, kiűzve a lázadókat utolsó kelet-szíriai menedékükből.
Irak 2017 végén kiáltotta ki a győzelmet az Iszlám Állam felett, amelyet az összes iraki erősségéből kiűzött.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
19 perce
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt
Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.
1 órája
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
február 28., 13:05
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr
A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
február 28., 10:41
- Külföld
Óriási hibát vétett a nagyszebeni kórház, rossz család kapott hírt hozzátartozójuk haláláról
A rokonok már a temetést intézték.
február 28., 11:15