A menekülteket segítő tolmácsokon spórolna az uniós határvédelmi ügynökség
A petíciót elindító tolmácsok mind olyanok, akik Görögországban, Olaszországban vagy a Kanári-szigeteken segítik a nehéz helyzetben lévő menekültek helyzetét. Közleményük szerint egy madridi központú közvetítő cégen, a SeproTecen keresztül alkalmazza őket a Frontex.
Az ezer forint per órát sem éri el a fizetésük
A petíció kiötlője, Mohamed Moctar állítja, hogy még soha nem kapott annyira rossz ajánlatot tolmácsként, mint amivel ez a cég kereste meg. A Frontex ajánlata havi 1800-2000 euró lett volna, ami ugyan több, mint a spanyol minimálbér, de a munka reggeltől estig tartó jelenlétet kívánt még hétvégén is.
Ez alapján az órabére kevesebb mint két és fél euró lett volna, ami a mostani árfolyamot tekintve nem éri el az ezer forintot óránként. Mohamed Moctar, aki tíz nyelven beszél, köztük angolul, franciául, olaszul és klasszikus arabul, azt mondta, hogy a Frontex felelősséggel tartozik a tolmácsokért.
Annak a kockázatnak a tudatában szólalok fel, hogy többet talán nem kapok munkát, de ez az ügy másokat is érint, akik inkább csöndben maradnak, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat, vagy nem tudnak elhelyezkedni
– részletezte.
A tolmácsoknak felajánlott fizetés már azért is furcsa, mert a szervezet hatalmas, 754 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik – írja a Guardian. A lap még legalább két másik tolmácsról szerzett tudomást, akinek ugyanezt a fizetést ajánlotta fel a cég.
A cég tagadja a vádakat
A Frontex „kizsákmányolja saját alkalmazottait”, valamint megsérti a fizetésre és a munkakörülményekre vonatkozó európai szabványokat azáltal, hogy egy alacsony béreket kínáló harmadik fél szolgálatait veszi igénybe – olvasható a petícióban.
Aggodalommal olvastuk a tolmácsok petícióját. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Frontex nem fogad el és nem támogat etikátlan vagy illegális munkakörülményeket
– felelte a cég a Guardian megkeresésére.
Felvettük a kapcsolatot a szolgáltatóval, emlékeztetve őket a kötelezettségeikre, valamint hangsúlyoztuk, hogy a Frontex figyelemmel fogja kísérni a szerződésben foglalt minden kitétel pontos végrehajtását
– tették hozzá. A petíciót eddig több mint kétszázan írták alá.