Pánik Kínában: egymást taposva menekültek az emberek egy koronavírus-gyanús eset miatt

2022.08.16. 10:34
Pánikba esett vásárlók rohantak a kijáratok felé az IKEA egyik sanghaji üzletében szombaton, miután a város egészségügyi hatóságai elrendelték annak bezárását egy koronavírus-gyanús eset miatt.

A közösségi médiában megjelent videókon jól látható, ahogy pánikba esett emberek kiabálnak és lökdösik egymást menekülés közben, miközben igyekeznek kijutni az épületből. A vasárnapi sajtótájékoztatón Zhao Dandan, a Sanghaji Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese elmondta, hogy az „üzlet és az érintett terület” két napig „zárt körű” kezelés alatt áll.

A körben lévő személyeknek kétnapos karanténba kell vonulniuk egy állami intézményben, és aztán ötnapos egészségügyi felügyelet alá kerülnek. Hétfőn a város egészségügyi hatóságai hat megbetegedést jelentettek Sanghajban, melyek közül öt tünetmentes volt. 

A sanghaji Xuhui kerületben található IKEA vasárnap és hétfőn ideiglenesen zárva tartott a hatóságok „járványmegelőzési irányelvei” miatt, legközelebb kedden nyit újra – közölte az IKEA kínai kommunikációs csapata a CNN-nel. A 25 milliós Sanghajt az év elején két hónapra lezárták, ami a közvélemény széles rétegeiből váltott ki nemtetszést: a lakosok beszámolói szerint akadozott az élelmiszer- és a gyógyszerellátás is.

A lezárást Kína extrém szigorú járványügyi intézkedési indokolták: az ország rengeteg teszteléssel és akár egész városok lezárásával küzd a vírus ellen, ha a helyzet megkívánja. 



  • Tippek
  • Bankszámla