30 milliárd forintot érő, lefoglalt orosz szuperjachtot árvereznek el
Egy 63 millió font (30,24 milliárd forint) értékű orosz szuperjacht kerül kalapács alá, miután tulajdonosát szankciókkal sújtották. A 72,5 méteres hajót kedden árverezik el, és mivel csak egy napig szerepel a listán, várhatóan a becsült értékénél kevesebbet kérnek érte.
A monstrumhajó hat kabinban 12 személyt tud elszállásolni. A jachton úszómedence, jakuzzi, spa, 3D-s mozi, jet-ski és búvárfelszerelés is található, valamint 20 főnyi személyzetnek van hely. Ez az első lefoglalt luxushajó, amelyet az után adnak el, hogy Moszkva februárban kezdődött ukrajnai inváziója óta korlátozásokat vezettek be az orosz pénzemberekre.
Az Axiomát heti 223 millióért lehetett kibérelni
Az Axioma eladásából származó pénz várhatóan a JP Morganhez kerül, miután a gibraltári bíróság elárverezte azt. A hajó Pumpjanszkij tulajdonában volt, és eredetileg Red Square-nek hívták, amikor 2013-ban megépítették. Milliomosok számára heti 465 000 fontért (223 millió forintért) volt bérelhető a jacht az egyéb költségek mellett.
Egyes kormányok, köztük a brit kormány is felszólított arra, hogy a lefoglalt vagyonból származó bevételt az ukrán menekültek megsegítésére fordítsák.
Pumpjanszkij tulajdonosa és elnöke egy acélcsöveket gyártó cégnek, amely a Gazprom orosz állami energetikai vállalat beszállítója. Az 58 éves, becslések szerint 1,84 milliárd fontos (883 milliárd forintos) vagyonnal rendelkező férfit az Egyesült Királyság, az Európai Unió és az Egyesült Királyság is szankciókkal sújtotta – írja a BBC.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
33 perce
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
56 perce
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Címlapon
Légiriadót jelentettek be egész Ukrajna területén, több hullámban csaptak le az oroszok
1 órája
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
52 perce