Zarándokok haltak meg egy buszbalesetben
A síita zarándokokat Kerbelába szállító busz egy tartálykocsival ütközött össze. A halálos áldozatok számáról eltérő beszámolók érkeztek, iraki újságírók szerint tizennégy halottja is lehet a szerencsétlenségnek – közölte az MTI.
Kerbela mintegy száz kilométerre délre található Bagdadtól, a síita muszlimok egyik legfontosabb zarándokhelye. Sokan közülük most kelnek útra, hogy meglátogassanak különböző kegyhelyeket a következő szombaton tartandó arbain előtt. Az ünnep a Mohamed próféta unokája, az iraki kerbelai csatában elesett Husszein imám halála utáni negyvennapos gyászidőszakot zárja le.
A világ egyik legnagyobb vallási ünnepére készülnek
Az arbain a világ legjelentősebb vallási eseményeinek egyike: rendkívüli biztonsági óvintézkedések mellett rendezik, miután a síitákat hitetlennek tartó Iszlám Állam dzsihadistái számtalanszor követtek már el merényletet hasonló alkalmakkor.
Husszein mártírhalálával alakult ki a síiták vallási mozgalma. Husszein halála volt az iszlám történetének első, klasszikus értelemben vett mártírhalála.
Az imám halála a síiták legszentebb gyásznapja, a szunniták számára ez egy nem kötelező – de Mohamed próféta által javasolt – böjti nap.
A síiták felekezetenként másképp emlékeznek meg a szomorú eseményről. Egyes közösségek tagjai önmarcangolással (saját és társaik testének megkorbácsolása, fejük felhasítása), más síiták pedig a mellkasukat ütlegelik, dobolnak, vagy épp saját kardjukat magasba lendítve kiabálják Husszein nevét.