Ha idegesítik a furcsa neszek, mizofóniában szenved

Sokan számolnak be arról, hogy egyes hangok – gyakran, de nem mindig bizonyos emberek által kibocsátott zajok – annyira feldühítik őket, hogy legszívesebben felrobbannának.

A konkrét inger változó. Van, akit csak egy-egy, van, akit többféle is zavar. Ami közös, hogy egyszerű, hétköznapi hangoktól törhet rájuk a pánik, az undor vagy a harag, mint például a rágás, a szürcsölés, a szipogás, a torokköszörülés és hasonló, gyakran testhez kötődő, főleg ismétlődő hangok.

A mizofónia kutatása még mindig gyerekcipőben jár, és nehéz pontos becslést készíteni arról, hogy hány ember szenved tőle.

„Bárki, aki találkozott már mizofóniával, és persze bárki, aki átélte, tudja, hogy mennyire felfokozott ez az állapot” – idézte a New York Times Eric Storchot, a houstoni Baylor College of Medicine klinikai pszichológusát.

Erőteljes reakció nem jelentkezik azoknál, akik nem szenvednek ebben a betegségben. „A tudatos tudatosságon kívül esik”, ezért olyan nehéz irányítani – magyarázta Jennifer Jo Brout pszichológus, a Nemzetközi Mizofónia Kutatóhálózat igazgatója.

A tanulmányok különböző agyi régiókat azonosítottak, amelyek a mizofóniáért felelősek, köztük az anterior insulát, amely az undort, a félelmet és a szorongást dolgozza fel.

Lehetséges, hogy a mizofóniában szenvedők agya olyan, mint egy „túlérzékeny riasztórendszer”, amely bizonyos ártalmatlan hangokat fenyegetésként értelmez – szögezte le Zach Rosenthal, a Duke Egyetem klinikai pszichológusa, az intézmény új, mizofónia- és érzelemszabályozási központjának igazgatója.

Olyan, mintha egy grizzly váratlanul melléd ülne

– illusztrálta egyik páciense példájával dr. Rosenthal. Ilyenkor „a test önkéntelenül reagál”.

A rágás és szürcsölés bárkit zavarhat. A reakció intenzitása határozza meg, hogy valaki mizofóniában szenved-e. Ha a hang annyira feldühíti, hogy ölre menne, az már a mizofónia tünete.

Bartók Béla és II. Erzsébet sem viselte el a váratlan zajokat

A mizofóniában szenvedő embereket sokféle hang és látvány ingerelheti, nemcsak a száj által keltett hangok. Az ujjpercek tornáztatása, a toll csattogtatása, sőt, a láblengetés is potenciális kiváltó ok – állítja dr. Storch. A leggyakoribbak közé azonban az orr-, száj- és torokhangok tartoznak: a rágás, ropogtatás, szipogás, horkolás, tüsszentés és torokköszörülés.

Más állapotok is összetéveszthetők a mizofóniával – figyelmeztet dr. Rosenthal. Néhány vélt mizofóniás tulajdonképpen hyperacusisban szenved, egy olyan hallászavarban, amelyben minden nesz elviselhetetlenül zajosnak tűnik.

II. Erzsébet királynő például nem tudta elviselni a jégkockák pohárhoz csattanó hangját, ezért gömbölyű jéggombócokkal kedveskedtek neki, amelyek nem kattogtak a pohárban.

Bartók Béla, Charles Darwin, Franz Kafka és Anton Pavlovics Csehov nemcsak abban hasonlítottak, hogy zsenik voltak, hanem abban is, hogy mizofóniában szenvedtek. Elmenekültek, ha orrfújást vagy köhögést hallottak, és a környezetük is csak csendben, szinte lábujjhegyen közelíthette meg őket alkotás közben.

„Senki sem akar mizofóniás lenni” – emlékeztet dr. Rosenthal. A szakértő szerint felesleges a tünetek miatt bosszankodni. Bár a mizofónia erős reakcióit nehéz csillapítani, a szakértők szerint a düh enyhíthető.

Megnyugtató lehet, ha az inger forrásától akár fél percre is eltávolodik a beteg – mondja dr. Brout, aki szerint a reakció az úgynevezett négyes légzőgyakorlatokkal is mérsékelhető. Négyig számolva kell kilélegezni, négyig üresen tartani a tüdőt, négyig belélegezni, majd újra négyig számolva visszatartani a levegőt a tüdőben.

Az irányított képzeletgyakorlatok – amikor a beteg behunyja a szemét, és magát egy nyugodt és békés környezetben képzeli el – szintén segíthetnek, csakúgy, mint a háttérben szóló zene vagy fehér zaj, amely elnyomja a a zavaró zajokat, és csillapíthatja a reakcióit – javasolta dr. Storch.

(Borítókép: Iuliia Pilipeichenko / Getty Images)