Szijjártó Péter felszólította az ENSZ-t egy alapvető emberi jog elismerésére
További Külföld cikkek
-
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
- Zelenszkij megerősítette: Szaúd-Arábiában folytatódnak az ukrán–amerikai tárgyalások
- VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
- Ursula von der Leyen szerint ha Donald Trump az erő pozíciójából akar békét elérni, az csak az unióval sikerülhet
- Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés keretében a Kisebbségi Jogok Nyilatkozatáról szóló ülésen leszögezte, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme a magyar külpolitika egyik központi eleme, amiért a kormány nemzetközi szinten is kiáll. Kiemelte: ez nem is meglepő, minthogy történelmi okokból kifolyólag a magyarok egyharmada az ország határain kívül rekedt.
Szerinte ezen a területen a kölcsönösség elvének kellene érvényesülnie, teljes mértékben tiszteletben kell tartani a magyar közösségek jogait mindenhol, mint ahogy Magyarország is így tesz az országban élő nemzeti kisebbségek esetében.
A hazánkkal szomszédos országok mindegyikében élnek magyarok, s bizonyos esetekben vannak kihívások a jogaik érvényesülését illetően, márpedig ennek kapcsán a kormány továbbra is határozottan fel fog szólalni a nemzetközi szervezetekben
– közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Alapelveket sorolt az ENSZ számára
Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek e téren a következő alapelveket szem előtt kell tartania:
- a nemzeti közösségek jogainak biztosítása nem nemzeti, hanem nemzetközi kérdés;
- a kisebbségekhez tartozók identitásának megőrzését is garantálni kell, ehhez pedig az egyéni és a kollektív jogokat is tiszteletben kell tartani;
- figyelembe kell venni, hogy a nemzeti identitás nem feltétlenül egyezik minden esetben az állampolgársággal, az érintetteket pedig mindenhol az adott társadalom szerves részének kell tekinteni.
Majd ezért – az MTI szerint – annak megfontolására szólította fel a világszervezetet, hogy ismerje el alapvető emberi jogként a nemzeti közösségekhez tartozók identitásának megőrzését, amit így mindegyik tagállamnak biztosítania kellene.
A miniszter azt is elmondta, hogy napjainkban a keresztény a legüldözöttebb vallás a világon, és Magyarország felelősséget érez ezen közösségek iránt, ezért indította el a Hungary Helps programot, amely keretében már mintegy félmillió embernek nyújtottak támogatást világszerte. „Biztosítani kell, hogy vallási, nemzeti hovatartozás alapján ne érjen üldöztetés senkit” – fogalmazott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
22 perce
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr
A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
február 28., 10:41
- Külföld
Óriási hibát vétett a nagyszebeni kórház, rossz család kapott hírt hozzátartozójuk haláláról
A rokonok már a temetést intézték.
február 28., 11:15