Újabb szomszédos országban házasodhatnak össze a melegek
Az MTI szerint a jogszabályt 48 igen és 29 nem szavazattal fogadták el a törvényhozók. A Robert Golob kormányfő vezette balközép koalíció támogatta a törvénymódosítást, míg az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia (NSi) párt nemmel szavazott.
A módosított törvény a házasságot „két személy szövetségeként” határozza meg (szemben a korábbi szabályozással, amely szerint a házasság egy nő és egy férfi szövetsége), és lehetővé teszi az azonos nemű házastársak számára, hogy ugyanolyan feltételekkel fogadjanak örökbe gyermeket, mint az eltérő neműek.
A kormány által kidolgozott törvényjavaslatot két hónappal azután fogadták el, hogy az alkotmánybíróság kimondta:
az azonos neműek házasságának és az általuk történő örökbefogadásnak a tilalma nem egyeztethető össze az alkotmánnyal.
Az alkotmánybíróság a döntés után egyben felkérte a parlamentet is, hogy mindezt figyelembe véve módosítsák a szabályozást a következő fél évben, ennek a kérésnek tettek most eleget a törvényhozók.
A melegek házasságának és örökbefogadásának ügye még azáltal került az alkotmánybíróság elé, hogy két azonos nemű házaspár korábban alkotmányjogi panaszt tett az ügyben. A pároknak ugyanis nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára sem.
Ők az elsők történelmi összevetésben
Szlovénia egyébként az első ország Jugoszlávia utódállamai közül, ahol legalizálták a melegházasságot. Sőt, az egykori Keleti Blokkot nézve is ők az elsők, ha nem számítjuk a ma már Németország részét képező Német Demokratikus Köztársaságot (NDK).
Magyarország szomszédjait nézve eddig egy országban volt legális a melegházasság: Ausztriában, ahol 2019-ben tették legálissá az azonos neműek házasodását.
(Borítókép: Jure Makovec/AFP)