Észak-Korea ismét rakétákat indított a Japán-tenger irányába

2022.10.14. 09:32
Észak-Korea pénteken ismét fegyverkísérletet hajtott végre, ez alkalommal egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – számolt be a dél-koreai hadsereg.

A vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) közölte, hogy a rakétát – helyi idő szerint – pénteken hajnali 1 óra 49 perckor indították az észak-koreai főváros, Phenjan közelében lévő Szunan térségéből, és az mintegy 700 kilométert repült, elérte az 50 kilométeres magasságot, miközben hatszoros hangsebeséggel haladt.

A két ország közötti feszültség fokozódását mutatja, hogy csütörtökön észak-koreai repülőgépek egy köteléke megközelítette a közös határt, emiatt Dél-Korea kénytelen volt riasztani elfogó vadászgépeit. A tájékoztatás szerint az észak-koreai harci repülőgépek mintegy 25 kilométerre északra repültek el a de facto közös határként szolgáló demarkációs vonaltól.

A dél-koreai Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) elítélte Észak-Koreát, és lépéseiket a 2018-as kétoldalú katonai paktum megsértésének nevezte, amely tiltja az „ellenséges cselekedeteket” a határvidéken.

Szöul mintegy öt éve először vezetett be egyoldalú szankciókat Phenjan ellen, tiltólistára helyezve 15 észak-koreai személyt és 16, rakétafejlesztésben részt vevő intézményt. Jun Szok Jol dél-koreai elnök újságíróknak azt mondta, hogy Phenjan „válogatás nélkül hajt végre provokációkat”, az államfő egyben ígéretet tett, hogy határozott ellenintézkedéseket dolgoz ki.

A legutóbbi incidensek azután történtek, hogy a KCNA közölte, Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerdán felügyelte két, nukleáris fegyverek szállítására tervezett, nagy hatótávolságú robotrepülőgép indítását, amelyekkel a katonai egységekhez telepített atomfegyverek megbízhatóságát tesztelték.

Az észak-koreai vezető csütörtökön pedig arra figyelmeztette az ellenfeleit, hogy a nukleáris erői teljes mértékben felkészültek egy „tényleges háborúra”, mindössze egy nappal azután, hogy az ország egy újabb rakétakísérletet hajtott végre. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai tiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztelését, a cirkálórakéták tesztjeire azonban nem vonatkozik ilyen korlátozás. Nem bizonyított, hogy Észak-Korea képes lenne nukleáris robbanófejet telepíteni bármely rakétájára.

Shin Beom-chul, Dél-Korea védelmi miniszterhelyettese csütörtök reggel az SBS helyi rádióállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy a rakétakísérletek és a Phenjanból érkező fenyegető bejelentések sorozata azt mutatja, hogy Észak-Korea arra készülhet, hogy hetedik alkalommal is nukleáris eszközt teszteljen. Az utolsó teszt 2017-ben volt.