További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
A kiadós csapadékot pusztító áradás követte hétvégén. A víz megállíthatatlanul hömpölygött végig a sziget közigazgatási székhelye, Heraklion közelében fekvő, a turisták körében népszerű Agia Pelagia utcáin.
Többen értéktárgyaikat, köztük autójukat próbálták menteni, a víz azonban könyörtelenül a tengerbe sodorta még a súlyos gépjárműveket is.
Az egyik tulajdonosát autójában találták meg, már holtan, később pedig a parti őrség és a tűzoltóság különleges katasztrófaelhárító egységének búvárai egy eltűnt nő tetemére is rátaláltak, aki szintén a kocsijában rekedt.
Mindketten Heraklionba tartottak munkába – jelentette a görög közszolgálati televízió.
A sárfolyam ellen szinte lehetetlen volt védekezni.
Flash flood hit in the Greece.#Greece #Floods #Crete #FlashFloods #Flooding #Viral #Weather #Climate #Κρήτη #πλημμύρα #Ελλάδα #lluvias #Cσητεία #κακοκαιρία #πλημμύρεςhuvas pic.twitter.com/tXRc78PAFN
— Top Disaster (@Top_Disaster) October 15, 2022
A tengerbe sodort autók még órákkal az esőzés elállta után is a hullámokban ringatóztak.
Des inondations mortelles en Grèce🇬🇷 et en Crète
— Lahouaria Chérif (@CherifLahouaria) October 15, 2022
Vidéo montre la Grèce pic.twitter.com/c1qeii9pa3
Négy embert azonban kimentettek két járműből a sziget keleti felén fekvő Szitiában, nyolc turista és egy őr viszont nem tudott elhagyni egy régészeti múzeumot – idézte a Sky News a rendőrség közleményét.
A szakadó eső a sziget túlsó, nyugati részében található Haníát sem kímélte, ahol jobbára az otthonokat árasztott el a víz.
Lasziti lakosait SMS-ben szólították fel arra, hogy maradjanak otthon, fedél alatt.
Káosz a reptéren
Az ítéletidő miatt az összes járatot törölték, miután az esőzés következtében megduzzadt krétai patakok a heraklioni reptér kifutópályáit is elárasztották.
Teljes a zűrzavar – jelentette egy turista a helyszínről, aki a szervezettséget hiányolta. „Nincs ellenőrzés, nincs személyzet, nincs sorban állási rendszer. Csak emberek tömegei, akik órák óta tolonganak.”
absolute shambles at Heraklion. Delays/cancellations can’t be helped but the organisation of your airport could be. No control, no staff, no queue system. Just masses of people getting pushed along for hours pic.twitter.com/1Zq1R9YxH3
— sadie❁ (@sadddddie) October 15, 2022
„Senki sem tudja megmondani, hogy mikor indulnak újra a járatok” – mondta Jorgosz Pliákasz, a repülőtér vezetője az egyik helyi hírportálnak.
Erről azonban a jelek szerint nem tájékoztatták az utasokat, akik káoszként és abszolút zűrzavarként idézték fel a körülményeket.
Absolute chaos at Heraklion Airport after the storm… pic.twitter.com/eRFki6ssNJ
— Emma Element (@emmaelement) October 15, 2022
Krétán rekedt magyar utasról nincs értesülésünk.
A környező szigetek lakosait is riasztották
A reptéri káosznál jobban szenvedtek a helyiek, akik folyamatosan tárcsázták a tűzoltókat, hogy segítséget kérjenek emberek kimentéséhez és az ingatlanjukat elárasztó víz kiszivattyúzásához.
A tűzoltók gyakran nyakig vízbe merülve kutattak túlélők után.
A zord időjárás miatt nem ajánlott a közlekedés – figyelmeztette a rendőrség a krétaiakat.
Az eső szombat reggel kezdett el esni a népszerű nyaralóhelynek számító délgörög szigeten. A kiadós csapadék elsősorban Heraklion térségét sújtotta – jelentette az AFP.
Az esőzések miatt számos otthont ki kellett üríteni. A károk egyelőre felmérhetetlenek a tengerparti falvakban, ahol az utcák folyóvá váltak, és mindent magukkal sodortak, ami az útjukba került.
Two people were killed after torrential rain brought major flooding to the Greek island of Crete, firefighters said on Sunday. Rain started to fall on Saturday morning in the southern Greek island, hitting the Heraklion region particularly hard.
— AFP News Agency (@AFP) October 16, 2022
Read more: https://t.co/KbzRqy9SBv pic.twitter.com/DeJqLzolzF
Agia Pelagia strandját a szalmából készült napernyők mellett műanyag palackok és játékok törmeléke borította, a tengerben egy hűtőszekrényt is találtak.
Az áradás több mint tucatnyi üzletet és a tehetős turistákat kiszolgáló fine dining éttermet is megrongált.
Az ítéletidő után a polgári védelem éberségre szólította fel Kréta mellett Rodosz, Kárpáthosz, Kasztelórizo és Kászosz sziget lakóit is.
(Borítókép: Özönvízszerű esőzés söpört végig Kréta északi részén 2022. október 15-én. Fotó: Costas Metaxakis / AFP)