Így menekülnek az emberek Dél-Ukrajnából, pánik lett úrrá a lakosságon
További Külföld cikkek
- „Nagyon jól elkaptuk a pillanatot” – ukrán katona szólalt meg a hadsereg kurszki offenzívájáról
- Az FBI több részletet is elárult a New Orleans-i gázolóval kapcsolatban
- Továbbra sem javul a hóhelyzet Nagy-Britanniában
- Fizetésemelésekre és gazdasági reformra készül Szíria
- Tizennégy ember halt meg vasárnap Gázában az izraeli légicsapások miatt
Vlagyimir Szaldo, a herszoni terület kormányzója kedden jelentette be, hogy ki kell üríteni a háború előtt több mint 250 ezer lakossal rendelkező várost. Mindezt azzal indokolta, hogy az ukránok támadásra készülnek, és attól tartanak, hogy az ukránok túszul ejthetik, élő pajzsként használhatják a lakosságot.
Azt mondják, hogy azért kell evakuálni, mert a gonosz ukránok lövik majd a várost. Az embereken pánik lett úrrá a propaganda miatt
– mondta erről egy helyi lakos a BBC-nek.
Elmondása szerint a lakosságot már kedd este elkezdték értesíteni az evakuációról, amelyben azt is leírták, hogy szerda reggel 7 órától átszállítják a lakosokat a Dnyeper folyón. Légi felvételeken az is látszik, hogy szerda reggelre egy bárkahidat állítottak fel az oroszok a folyón, elképzelhető, hogy ezen is zajlik a szállítás.
Looks like the Russians finished creating a barge bridge over the #Dnipro near #Kherson in the past 24 hours. Imagery from Oct 18 show a barge pushing the last parts into place at 0814 UTC. This allows Russia to resupply faster or to evacuate quickly. It's also an easy target.🤔 pic.twitter.com/MKbRu1RzPV
— Tim Ehrhart (@ArtisanalAPT) October 19, 2022
Az orosz Izvesztyija is készített egy helyszíni tudósítást Herszon városában, amelyen szintén az látható, hogy már javában zajlott az evakuáció napközben.
Херсон, обстановка pic.twitter.com/2BJtFjmWEC
— IgorGirkin (@GirkinGirkin) October 19, 2022
Az oroszok élő pajzsként használnák a civileket?
A BBC mindezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a civilek deportálása egy megszállt területről háborús bűnnek minősül az ENSZ okmányai szerint. Az ukránok szintén deportálásként kezelik a fejleményeket, és azzal vádolják az oroszokat, hogy valójában ők akarják élő pajzsnak használni az embereket.
Ezzel összefüggésben az ukrán belügyminiszter tanácsadója előkerített egy 2014-ből származó videót is, amelyen Vlagyimir Putyin ennek a lehetőségét is felvetette.
Beállunk ezek mögé az emberek mögé […]. Hadd lőjenek a nőkre, a gyerekekre. Kíváncsi leszek, ki ad erre parancsot az ukránok közül
– mondta akkor az orosz elnök.
This video is from 2014. Putin talks about a live shield made of Ukrainians in case of war.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) October 19, 2022
Now, with "forced evacuation" of Ukrainians from Kherson and "forced mobilization" on occupied territories we see that he has been preparing for this madness for a long time. pic.twitter.com/fJmYttOSjy
Az orosz–ukrán háború eseményeit szerdán is percről percre közvetítjük.
(Borítókép: Metin Aktas / Anadolu Agency / Getty Images)