A médiaháborúban Ukrajna áll nyerésre Oroszországgal szemben

GettyImages-1238739920
2022.10.20. 11:54
Csaknem nyolc hónap elteltével az ukrajnai háború a végsőkig kiéleződött. Az ukrán ellentámadások az ellenfél életét keserítik, míg az orosz erők másutt nyomulnak.

Az interneten azonban egyoldalú a harc.

Az ukrán „egy mémnemzet” – idézte a BBC Olenát, egy kijevi vállalkozót, aki önkéntesekből álló kis, közösségi médiacsapatokat irányít.

„Ha ez a mémek háborúja lenne, mi nyernénk” – mondja a nő, akinek persze nem Olena az igazi neve.

Az ukrán védelmi minisztérium megbízásából végzett munkájuk érzékeny jellege miatt ő és csoportjának tagjai névtelenséget kértek.

Éjjel-nappal dolgoznak, és órákon belül reagálnak az ország minden tájáról érkező hírekre. Ütős, gyakran megzenésített videókat készítenek a hazai és külföldi közönség számára.

Olena ötfős nemzetközi „alakulata” célzottan fogalmazza meg üzeneteit.

Egy júniusi videóban köszönetet mondtak Nagy-Britanniának a katonai segítségnyújtásért, aláfestésként pedig Gustav Holst és a Clash zenéje szólt.

Nemrégiben Emmanuel Macron francia elnök döntését üdvözölték azok után, hogy Franciaország Caesar típusú önjáró lövegeket adományozott Ukrajnának.

Olena egyik kedvencében Svédországnak mondtak köszönetet, amely húszezer dolláros Carl Gustav rakétavetőket küldött a megtámadott országnak. A fegyver harcképtelenné teszi a 4,5 millió dolláros orosz T–90-es tankokat.

A klip zenéje magától értetődően az ABBA Money, Money, Money című slágere.

Krími nyaralás

A csapat erőfeszítéseinek is köszönhetően az ukrán védelmi minisztérium Twitter-csatornájának ma már másfél millió követője van világszerte. Néhány videót több mint egymillióan néztek meg.

A legsikeresebb az augusztusi volt, amit az elcsatolt Krímben lévő orosz célpontok elleni több rejtélyes támadás után tettek közzé. A videó azokat az oroszokat gúnyolta ki, akik a háború dacára a félszigeten nyaraltak, a háttérzene pedig Bananarama Cruel Summer (Kegyetlen nyár) című dala volt.

A szándék, hogy megszólítsuk a nemzetközi közönséget, és megmutassuk: „Ukrajna valójában képes győzni” – mondta Olena, és magyarázatul hozzáfűzte: elvégre „senki sem akar vesztesekbe fektetni”.

Olena egy másik csapata azonban sokkal felforgatóbb munkát végez, amelynek célja, hogy rávilágítson az orosz veszteségekre és demoralizálja Ukrajna megszállóit.

Az orosz célközönség

Az orosz katonai kudarcokat bemutató videók sokasága került fel a közösségi platformokra, így a csapat nem szűkölködik nyersanyagban. Saját hibáikból tanulták meg, mi működik, és mi nem.

Kezdetben orosz áldozatokat mutattak a frontról, de ez nem vált be, „csak egyesítette” az ellenséget.

Süket fülekre talált az ukrán áldozatok képeinek megosztása is.

„Rájöttünk, hogy valójában büszkék rá. Egyáltalán nem ítélték el” – idézte fel Olena a tapasztalatszerzés időszakát. Sokkal kifinomultabb módszereket kellett alkalmazniuk.

Aztán bekövetkezett a Putyin által elrendelt részleges mozgósítás.

Tudtuk, hogy ez nagyon demoralizáló lesz számukra

– mondta Olena, aki a „vadnyugatnak” nevezi az orosz fejlesztésű Telegram-platformot. Itt osztották meg legtöbb „diverzáns” üzenetüket.

Az Oroszországot a megszállt Krím félszigettel összekötő oroszországi kercsi hídon nemrégiben történt robbanás videók, viccek és mémek áradatát váltotta ki. Az ukrán netes hadsereg tombolt örömében.

Ukrajna nem vált egyik napról a másikra a digitális nindzsák nemzetévé. A Donbász keleti részén nyolc éve tartó háború rengeteg időt adott arra, hogy a dezinformáció elleni küzdelemtől kezdve a morál fokozását célzó humoros tartalmak terjesztéséig csiszolják képességeiket.

A jelenlegi közösségimédia-környezet a hivatalos és a közhangulat ritka közeledését tükrözi – fejtette ki az ukrán stratégiai kommunikációs központ vezetője.

„Talán a történelemben először tapasztaljuk, hogy a civil társadalom bízik az államban, és segíti azt” – mondta Ihor Szolovej.

(Borítókép: Ukrán menekültek egy lengyelországi pályaudvaron 2022. február 24-én. Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images)